A MÁV Rt. kombinált fuvarozásszervező társaságot indítana őszszel német és osztrák partnerek bevonásával. Az új cég feladata főként a balkáni szállítási lehetőségek kiaknázása lesz - jelentette be tegnap a vasúttársaság árufuvarozásért felelős vezérigazgató-helyettese. Kovács Imre az említett vállalkozást azon projektek közé sorolta, amelyekkel a MÁV erősíteni kívánja regionális szerepét. Új irányvonatokat szervez a társaság főként ukrajnai, romániai és balkáni célpontok felé, illetve onnan Magyarországra.
A Miskolc és Ljubljana között évi 200-300 tehervonattal közlekedő Adria Train július 1-je óta már jár, Miskolc környéki, záhonyi, szlovákiai, cseh- és lengyelországi árut szállít. A régiós erősítés eszköze az is, hogy a környező országokban a helyi fuvarok szervezésére leánycégeket alapít a magyar vasúttársaság. Erre egyébként egy uniós szabályozás megváltozása is készteti: 2006 derekától megszűnik a RIV nevű rendszer, amely szerint a külföldre árut szállító vonatokat üresen kell visszajuttatni a feladó országba. Jövő nyártól már lesz mód arra, hogy a vonatok a célállomáson (vagy visszafelé útközben) felvett áruval érkezzenek, ezzel javul a kihasználtságuk. A szükséges szervezést részben új, külföldi leánycégekkel lehet megoldani, de bevonhatók ebbe MÁV Cargo Group csoportba tartozó leánycégek is, így a MÁV Transped Kft.
Egyelőre nyitott kérdés, hogy a már megindult, illetve a tervezés alatt álló projektekből menynyit vesz majd át a jövő év januártól önálló cégbe kikerülő árufuvarozási üzletág. Az sem látható, hogy a MÁV Cargo Group cégeiből hány tartozik majd hozzá, sőt az sem, hogy milyen eszközöket kap apportként. Egyelőre annyi biztos, hogy az igazgatósági döntés szerint MÁV Cargo néven szeptember 1-jén 20 millió forint alaptőkével létrejön egy üres társaság. Eszközökkel és feladatokkal való feltöltéséről azonban a tulajdonos, azaz az állam dönt.
Az árufuvarozási üzletág önállósodása jelentős lépés a MÁV életében. Az európai gyakorlat szerint ugyanis a nemzeti vasúttársaságok a leánycégeik szövetségein, vegyesvállalatain keresztül erősödnek. A földrészen már csak Magyarországon és Ukrajnában van egy cégben a vasúti személy- és teherszállítás.
Szintén európai példák alapján ugyanakkor várható, hogy a kezdetben 100 százalékos MÁV-leánynak szánt MÁV Cargo előbb-utóbb magánkézbe kerül. Ilyen tervről azonban korai beszélni, ezt Kovács Imre csak középtávú lehetőségnek nevezte.
Hangsúlyozta, hogy az üzletág jelentős hatékonyságjavulással mára alkalmassá vált az önállósulásra. Három évvel ezelőtti megszületése óta létszáma mintegy 30 százalékkal csökkent, hatékonysága ugyanennyivel javult. Elsődleges üzemi eredménye (ebbe nem számít bele a pályahasználati díj és a gépészeti szolgáltatás költsége) folyamatosan javul. Üzemi eredménye viszont 2004-ben romlott amiatt, hogy a pályahasználati díj megkétszereződött, és nőtt a gépészeti tarifa is. Ezekért együtt 14 milliárd forinttal kellett többet fizetnie, de üzemi eredménye csak 9 milliárddal romlott.
A MÁV és a hazai magán-vasúttársaságok árufuvarozási szövetség létrehozását kezdeményezik. A tömörülés célja a vasúti törvényekkel és szabályozással kapcsolatos közös állásfoglalás kialakítása, az egységes fellépés. A MÁV és a magánvasútcégek rövidesen megállapodnak az iparvágányokhoz való hozzáférés szabályozásáról. Utóbbi kapcsán a magánvasútcégek korábban többször panaszolták, hogy itt a MÁV visszaél erőfölényével. (BHL)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.