Sofa Rt.: egymilliárdos tartozás
Várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot a felszámolás alatt álló soproni Sofa Rt. tartozásállománya. Mivel a hitelezők követeléseinek bejelentési lehetősége augusztus végén jár le, pontos adatok csak azt követően állnak majd a felszámoló, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Rt. rendelkezésére. Az már biztos, hogy az adósságállományon belül jelentős tétellel szerepelnek a köztartozások - közölte a Világgazdasággal Ecsédi András felszámolóbiztos.
Eközben elkészült a fa nyílászárókat gyártó társaság mérlege. E szerint a Sofa vagyonából - nyilvántartási értéken - 764 millió forint a befektetett eszközöket kitevő rész, valamint mintegy 200 millió forintos forgóeszköz-állománya van a cégnek. A 2004-ben 1,6 milliárd forintot, 2005 első fél évében 287 milliós árbevételt elért társaság üzemi tevékenységének eredménye tavaly 335 milliós veszteség, míg az idei első fél évben 215 milliós veszteség volt.
Mint arról beszámoltunk, a Sofa Rt. felszámolása július elsejével kezdődött. A felszámolóbiztos megerősítette az előzetes felmérések alapján közölteket, amelyek szerint nincs lehetőség a gyár termelőtevékenységének újraindítására. A társaság mind a 92 dolgozójának megszüntetik a munkaviszonyát. Ugyanakkor jelentős munkabértartozásai is vannak a soproni cégnek, amelyből a bérgarancia-alaptól igényelt támogatásból 42 millió forintot, majd az időközben befolyt bevételekből további 9 milliót kifizettek, a többihez a bérgarancia-alapból, illetve a fennmaradó követelésükhöz a vagyonértékesítésből befolyó bevételekből juthatnak majd a dolgozók. A soproni faipari társaság felszámolásához egyrészt a műanyag nyílászárók piaci előretörése vezetett, de az eddig rendelkezésre álló információk szerint rosszul átgondolt beruházásokat hajtott végre a cég vezetése, és piacpolitikája sem volt megfelelő.
A felszámolóbiztos elmondta, hogy a Sofánál a felszámolás megkezdésekor már állt a termelés. A vagyon számbavétele és értékelése folyamatban van, így várhatóan ősszel már sor kerülhet az első pályázati kiírásra.


