BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bezár a MiZo pécsi gyára

Megszűnik a tejtermékgyártás az Új-MiZo Rt. pécsi központjában - nyilatkozta a Világgazdaságnak Priol Tamás, a vállalat üzemi tanácsának elnöke. A döntésről a cégvezetés e héten tájékoztatta hivatalosan is a szakszervezetet és az üzemi tanácsot. A bezárást a cégen belüli ésszerűsítésekkel és a veszteséges működéssel indokolták. A termékgyártást októbertől a szegedi Sole Rt. veszi át.

A pécsi központ 350 dolgozója közül október végéig 238 dolgozónak szűnik meg a munkaviszonya. A többi dolgozó még elvégzi a felszámoláshoz szükséges feladatokat, majd nagy részüket szintén elbocsátják. A Sole Rt. fenntart majd egy depót Pécsett, amelynek feladata a késztermékek elosztása lesz, de ott csak 10-20 fő munkájára van szükség - tette hozzá Priol Tamás.

Mint ismert, a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonában lévő Új-MiZo még tavasszal stratégiai együttműködési megállapodást kötött a szegedi Sole Rt.-vel. Az ÚJ-MiZót a nyár eleje óta Gerry Lenihan, a Sole vezérigazgatója irányítja, és már korábban felmerült a két cég fúziójának lehetősége is (VG, 2005. június 3.). A társaságok együttesen mintegy 66 milliárd forint árbevételt értek el tavaly, így további közös tevékenységükkel befoghatják az eddig piacvezető Frieslandot. Az Új-MiZo azért állította le pécsi üzemében a zacskós tej és a túró gyártását, mert az árucikkek nyomott ára az önköltség csökkentésére kényszerítette a céget - mondta az MTI-Ecónak Nagygyörgy Éva, a Sole kommunikációs igazgatója.

Időközben több Bács-Kiskun megyei tejtermelő tüntetett szerdán amiatt, hogy a MiZo augusztusban bezárta kecskeméti telephelyét is, és 5-10 forinttal csökkentette a literenkénti tejfelvásárlási árat. A gazdák hangsúlyozták: nem tudják sokáig finanszírozni veszteségessé vált termelésüket. Az Új-Mizo és a Sole közleménye szerint ugyanakkor néhány, Kecskemét környéki tehéntartó nem felel meg az EU-s előírásoknak. Emellett az olcsón importált tejtermékek és a kiskereskedelmi láncok alacsony árai is kedvezőtlenül befolyásolják a hazai értékesítési lehetőségeket.

Az Új-MiZónak főként az alföldi megyékben sikerült jelentősen, a literenkénti 62 forintról 57-re csökkentenie a tejárat - mondta lapunknak Tóth István, a szövetkezeti érdekképviselet titkára. Szerinte a piaci helyzet nem indokolt ekkora mérséklést, és a pécsi cég kezdeményezése hozzájárult ahhoz, hogy más hazai társaságok is hasonló lépésre szánják el magukat. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.