BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest a legversenyképesebb

Budapest, Közép-Magyarország régió - e térségek a gazdasági versenyképességi operatív program (gvop) eminensei. Az irányító hatóság tájékoztatása szerint augusztus közepéig összesen 5293 pályázat támogatásáról döntöttek, a megítélt összeg 89 milliárd forint, amelynek segítségével 161 milliárd forint értékű beruházás, fejlesztés szolgálja a versenyképesség növelését az országban.

A számokból kitűnik, hogy ebben az operatív programban mind a nyertesek számát, mind a megítélt támogatási és a várható beruházási összeget tekintve - stílszerűen szólva - Közép-Magyarország a legversenyképesebb, a legaktívabb régió, és azon belül Budapesté a fő szerep. A főváros egymaga 1519, vagyis legalább annyi nyertes pályázattal büszkélkedhet, mint a második és harmadik helyezett régió együttesen, összesen 26,7 milliárd forint megítélt támogatással és 42 milliárd forint beruházásértékkel.

A nyertesek száma alapján Dél-Alföld a második a sorban. A többi régióval összevetve itt van eddig a legtöbb nyertes, szám szerint 763, amelyek együttesen 12,3 milliárd forint támogatásban részesülnek, és 20 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg. Utána Észak-Alföld következik, 747 nyertes projekttel, 10,7 milliárd forint támogatással és 19,4 milliárdnyi fejlesztésértékkel. A nyertesek számát vizsgálva Dél-Dunántúl a sereghajtó a régiók közül, 383 nyertessel, 6,7 milliárd forint támogatással és 12 milliárdos beruházásértékkel, és nem sokkal előzi meg Nyugat-Dunántúl, 395 nyertessel, 7 milliárd forint támogatással és 16,6 milliárdnyi beruházásértékkel.

Az elnyert támogatás alapján gyakorlatilag hasonló a helyzet: az élen Közép-Magyarországot, Dél-Alföldet és Észak-Alföldet találjuk. Budapest egymaga több mint kétszer annyi támogatást vitt el, mint a második és harmadik helyezett régió együttesen, és Közép-Magyarország e téren csaknem háromszor "szerencsésebb", mint az utána következő régió, Dél-Alföld.

A megyéket összehasonlítva a legjobb teljesítménnyel Pest megye büszkélkedhet, 494 nyertes pályázattal és 8,1 milliárd forint megítélt támogatással. A leggyengébb teljesítményt nyújtó megye Nógrád, 686 milliárd forint támogatási összeggel és 45 támogatásra ítélt pályázattal.

Érdekes megnézni azt is, hogy miként szerepelnek az egyes települések a gazdasági versenyképesség operatív program pályázatain. Nos, minden tekintetben a főváros volt eddig a legsikeresebb. Tanulságos lenne külön kielemezni azt, hogy milyen tényezők (tájékozottság az európai uniós pályázási lehetőségekről, pályázói készség és képesség, a pályázatírók és tanácsadók mennyisége és minősége, lobbizás) játszottak szerepet ezekben az eredményekben. Bár messze Budapest mögött, kiemelkedő teljesítményt nyújtott Szeged, 224 nyertes pályázattal és 4,5 milliárd forint megítélt támogatással. A harmadik a sorban Debrecen, 208 nyertessel és 3,7 milliárd forint támogatási összeggel. A gvop 12 város teljesítményét tartalmazó toplistáján szerepel még Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Győr, Veszprém, Hódmezővásárhely és Zalaegerszeg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.