"Életem nagy lehetősége Demján Sándorral jött el"

Hogyan éli meg, hogy miközben egész élete tele van - nem könnyen jött - sikerekkel, a közvélemény szemében ön mindenkor második ember, Demján Sándor mellett dolgozik? Egyébként immár több mint harminc éve.

Tisztában vagyok azzal, hogy életem nagy lehetősége Demján Sándorral jött el. Ugyanis - hogy a szavait idézzem - nem mindegy, hogy mikor, kivel és hol találkozik az ember. Az életben a tehetség csak ötven százalék, a másik ötven százalék a szerencse. Az én legnagyobb szerencsém az volt, hogy Demján Sándor mellé kerülhettem. Amikor 1970-ben hazajöttem Magyarországra, állásügyben elkerültem hozzá - ő elküldött, mert még nem volt meg a diplomám. Nagyon bántotta a hiúságomat, és felkértem, legyen az opponense a doktori disszertációmnak, amelynek a szövetkezeti jog volt a témája. Szerettem volna bebizonyítani, hogy nem csak korcsolyázni tudok. Nagyon szigorú volt, többször átíratta velem a disszertációmat, de az eredmény őt igazolta. Egy év múlva már ő hívott - akkor a Cooptouristnál diplomásként a reklámosztály vezetője voltam. Egyszer kirúgott, majd amikor meggyőződött róla, hogy értem a dolgomat, felvett.

Miért szerencse? Hiszen letett valamit az asztalra.

Hiába végeztem el három egyetemet, a Skála volt a nagybetűs EGYETEM számomra. Ott tanultam meg, hogy mi a vezetés, a csapatmunka, hogy a legjobbnak kell lenni a szakmában. Már a Skála bevezető kampányán is együtt dolgoztunk, és azóta is.

Nem válik-e rutinná, amikor ugyan más cégnév alatt, de ugyanazokkal körülvéve hasonló feladatokat végez éveken át?

Minden egyes munkámat új kihívásként élem meg. Nincs időm és lehetőségem sem rutinból dolgozni. Talán ennek tulajdonítható, hogy az ember nem öregszik a korával. Meg persze annak, hogy fiatalokkal dolgozik - a munkatársaim átlagosan harmincévesek. Lehetőségem van tehát arra, hogy folyamatosan csiszoljam az agyamat. Erre szükség is van, hiszen a csapat minden egyes tagja a maga területén szuperprofi.

Legendásnak tűnik ez a csapat, a szellem. Mennyiben több, más, mint más munkahelyen?

Vannak olyanok - ilyen vagyok jómagam is -, akik több évtizede együtt dolgozunk, és vannak a fiatalok, a harmincas vezetők. Mindez mindig a főnöktől indul ki. Egyrészt olyan körülmények között dolgozhatunk, amely nélkül nem lehetne ilyen iszonyatos - napi akár tizenhat órás munkát megkövetelő - tempót diktálni. Fantasztikus adottság egy vezetőben, hogy örül a munkatársai sikerének, gesztusokat gyakorol feléjük, és odafigyel rájuk. Viszont kegyetlenül kemény: ha hibázol, azt is észreveszi, és elvárja, hogy jelezd előre. Ennek a vezetői stílusnak a része a bizalom az emberek, a munkatársak iránt. Bizalom és egymás iránti tisztelet. Egyébként ez minden kapcsolat alapja - egy házasság is akkor marad fenn, ha ez a kettő megvan a két ember között.

Azt tudjuk, hogy a többi között a Skála, a Bankcenter, a Pólus, a West End bevezető kampányainak kiötlője és irányítója volt. De e konkrét munkák mellett mi az ön hozzáadott értéke a Demján-szellemhez?

Nagyon komolyan veszem a munkámat, rettenetesen pontos vagyok, és mindenkor el akartam érni a szakmában a csúcsot, de nemcsak azért, hogy a főnökömnek megfeleljek, hanem magamnak is. Akartam és akarom, hogy érezzék: csak a tudás motiválhat egy embert.

Mit tart jó tulajdonságainak?

Nagyon tudok kötődni olyan emberekhez, akiket arra méltónak tartok. Elkötelezett vagyok, és lojális. Nagyon tudok szeretni, de nem tudok gyűlölni, nem vagyok haragtartó. Imádom a gyerekemet, számomra ő mindennél fontosabb. Egyáltalán, nagyon családcentrikus vagyok. A szüleimhez is nagyon kötődtem, de sajnos - az életutam miatt - ritkán láttam őket.

És mik a rosszak?

Hirtelen haragú voltam; ma már nem annyira, köszönhetően a koromnak és annak, hogy a főnököm kinevelte belőlem. Emellett rendetlen vagyok, de a korommal ez is változik. S mindenkinek a szemébe mondom a véleményemet.

Ez rossz tulajdonság?

Akár igen, akár nem, ilyen vagyok.

Említette a szüleit; mit hozott otthonról?

Az édesapám igen szigorú ember volt, de amíg ő élt, mindent neki köszönhettem. Azt is, hogy elvégeztem az egyetemet. Kimondatlan szerződést kötöttünk egymással: elengedett külföldre korcsolyázni, de diplomával kellett hazajönnöm. Tartottam magam ehhez. Akkor ugyan haragudtam rá emiatt, de ma már áldom érte. Azt is neki köszönhettem, hogy 1964-ben a londoni PR-akadémiát elvégeztette velem - hogy miért pont azt, rejtély, soha senki nem tudta nekem megmagyarázni. Talán érezte, hogy ez a terület lesz a jövő. Mindenesetre fantasztikus lehetőséget teremtett számomra. Édesanyám nagyon művelt asszony volt, s nagyon szép gyerekkort biztosított számomra. Pedig az ötvenes-hatvanas évekről beszélünk.

Nem volt éppen szokványos, hogy valaki profi sportoló legyen akkor.

A sport rengeteget adott nekem. Egészen fiatalon atletizáltam, sikerrel, és mivel közel laktunk a műjégpályához, a nővérem meg én is korcsolyáztunk. Fiatalon elkerültem a jégrevübe, először a magyarba, majd az osztrákba, később az olaszba. Végül 1970-ig külföldön éltem. Sokat köszönhetek a sportnak: amikor 1990-ben a Young & Rubicam - az ország első ügynökségeként - első embert keresett, a sok jelölt közül azért én kaptam meg az állást, mert a tudás és a személyes interjúkon nyújtott teljesítmény mellé profi sportolói múltat tudtam felmutatni. Mert a sport - lévén nagyon komoly mérföldkő az ember életében - arra tanítja az embert, hogy ne veszítsen, legyen képes dolgozni látástól vakulásig, és jó állóképessége legyen.

Ennek szellemében vállal annyit, amennyit csak bír?

Hát igen, meglehetősen elfoglalt vagyok. A TriGránitnál kommunikációs igazgató vagyok. Emellett dolgozom a reklámszférában, a többi között a világszövetség alelnökeként, s részt veszek a magyar rekláméletben, most éppen kommunikációs kamarát szeretnének felállítani. A Magyarországi Kanadai Kereskedelmi Kamara elnöke vagyok, s életem legnagyobb megtiszteltetése: a Szolnoki Gazdasági Főiskola címzetes főiskolai tanára és a szenátus elnöke vagyok. Hét közben ugyan nem tudok tanítani, általában levelezőket oktatok szombatonként a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, s rendszeresen államvizsgáztatok, elnökként. Ez azért is jó, mert nagyon sok fiatalt fel tudok fedezni.

Életútja, karrierje, miként a cégeké is, ahol az elmúlt bő évtizedben dolgozott, töretlen, de aki csak kicsit is ismeri a magyar gazdasági és társadalmi valóságot, sejtheti, rengeteg küzdelemmel járt. Milyenek voltak ezek a mindennapos küzdelmek? Hogyan sikerült sikerrel megvívni azokat saját és cégei érdekében?

Kemény és céltudatos vagyok. Korrekt, tiszta csapatban dolgozom, a küzdelmeimet és a harcaimat konzekvensen vívtam meg, és mindig tudtam: ha tiszta és becsületes ügyért harcolok, a főnököm és csapata mögöttem áll. Jó érzés ilyen légkörben dolgozni és élni.

A munkájában mit tart az eltelt 15 év legnagyobb kihívásának?

A Westend City Center bevezetését, amelyet egyéves PR-munka előzött meg. Ilyen komplex létesítmény, nagy értékű beruházás - bevásárlóközpont, szórakoztató- és szabadidőközpont, szálloda - még nem volt addig Magyarországon, de Kelet-Közép-Európában sem, és az volt a feladatunk, hogy mind a PR-munkával, mind a reklámkampánnyal rávezessük a látogatókat egy olyan életstílusra, amelyet ez a centrum kínál. A kivitelezés időszakában sok támadás ért bennünket, de kivédtük, mert meggyőződésünk volt, hogy az emberek megkedvelik, és mérföldkő lesz a teljesen lepusztult környék gyökeres átalakulásában is. És nekünk lett igazunk.

És mi volt a legnagyobb csalódása?

Az, hogy nem mi nyertük meg az Aréna megépítését. A TriGránit és az Arcadom csapata négy hónapon át, éjjel-nappal dolgozott a projekten, és nagyon bántott bennünket, hogy végül más kapta meg a megbízást.

Hogyan néz ki egy tipikus munkanapja?

Nem vagyok nagy alvó, négy-öt órát alszom; futok a kutyámmal, kell a kondíció. Időnként, ha van időm, úszom. Kilenctől dolgozom, s addig maradok, amíg a munka megkívánja. Este hét előtt soha nem megyek el, hacsak nincs olyan kulturális esemény, ahova mindenképpen el kell mennem - bár az is munka és egyben hobbi is. Most elég sokat utazom, Katowice, Kolozsvár, Bukarest, ahogyan a cégünk külföldi terjeszkedése megkívánja.

Melyik a nagy szerelem?

Az alapszakmám a reklám és a PR. Most már a PR egy kicsit közelebb áll hozzám.

Hogyan viseli ezt a tempót a család?

Az uram megszokta, ő is sokat dolgozik. Szerencsére a lányom már felnőtt, és nagyszerű ember lett belőle. Négy diplomája van, három nyelvet beszél, Magyarországon él, és csodálatos a kapcsolatunk.

Minden elért, amit csak lehet, család, gyerek, karrier, pénz?

Igen, de nagy ára volt.

?mi hajtja még mindig?

Addig szeretném csinálni, amíg ilyen hőfokon és így vagyok rá képes. Soha nem tudnék azzal megbarátkozni, hogy a hegemóniám tart életben, abba belerokkannék. Mindig hajtanak az új kihívások, az új ötletek, új projektek. De biztosan lesz annyi ítélőképességem, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni.