Nagyobbak lesznek a PLT lapjai
Október elsejétől megújítja lapjait a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung tulajdonában lévő Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. (PLT). Kázmér Judit stratégiai ügyvezető igazgató a Világgazdaságnak elmondta: az új formátum a németországi WAZ-lapok méretével azonos lesz, ez egyébként azt jelenti, hogy a mostani újságméret 1,5 cm-rel növekszik. Változik a lapok belső dizájnja is: a jövőben hathasábos tördelés helyett hét hasábra váltanak, és sokkal kötetlenebb lesz majd az oldalak szerkesztése. Mindemellett több kép és látványelem is megjelenik a lapokban - jelezte a vezető. Hangsúlyozta azt is: a cél, hogy a megjelenésében modernebb újságok jobban meg tudják szólítani a fiatalokat. A megyei lapok példányszáma, közte a PLT újságjaié is, az utóbbi években stagnál. A kiadó négy megyei és egy városi lapja naponta átlagosan 225 ezer példányban fogy. A PLT-hez tartozik a Fejér Megyei, a Dunaújvárosi és a Zalai Hírlap, a Vas Népe, valamint a veszprémi Napló.
Emellett a mostani frissítésnél kiemelt szempont az is, hogy a hirdetőket minél jobban ki lehessen szolgálni, és több mutációt tudjanak készíteni a termékből. A lapok megújítása egybeesik a kiadó új nyomdájának szeptember végi átadásával. Veszprémi létesítményük fejlesztésére 3,5 milliárd forintot költöttek.
A WAZ az elmúlt években jelentős mértékben növelte hazai érdekeltségeit. A társaság leányvállalatán, a Pannon Lapok Társaságán (PLT) keresztül ez év januárjában 75 százalékos részesedést szerzett az ingyenes szórólap- és prospektusterjesztés piacán, a Feibra mellett piacvezető DM Hungary Lapterjesztő Kft.-ben.
Legnagyobb expanziója azonban 2003 márciusában volt, amikor a HVG Rt.-ben 75 százalékos tulajdonrészt szereztek. Nemrég Réti Pál, a hetilap új főszerkesztője jelezte: a fiatalok irányába kívánnak nyitni, szorosabb együttműködést terveznek a HVG Online-nal, és a közeljövőben vizuálisan is megújulnak. A WAZ, ellentétben más nagy német médiakonszernekkel (Axel Springer, Bertelsmann), a jövőben is kizárólag a sajtópiacra kíván koncentrálni. Ennek megfelelően bejelentették, hogy eladják a Bertelsmann tulajdonolta RTL csoportban meglévő 7,5 százalékos részesedésüket. A Dpa német hírügynökség szerint a vételár 550 millió euró. Ismeretes: az Axel Springer nemrég közölte: megvásárolja a legnagyobb német magántelevíziós társaság, a ProSiebenSat.1 többségi részesedését. A WAZ egyébként 2003-ban közel kétmilliárd euró bevételt ért el, ebből 43 százalék a külföldi piacokról származott.


