BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz százalékkal nőtt az IKEA árbevétele

Az IKEA Lakberendezési Kft. bruttó 28,5 milliárd forint árbevételt ért el augusztus 31-ével zárult 2005-ös pénzügyi évében - tette közzé tegnap a svéd bútor-kiskereskedelmi csoport magyarországi leánycége. Ez 10 százalékos növekedést jelent a 2004-es 26,1 milliárd forintos forgalomhoz képest. Az elmúlt egy évben 4,9 millió látogatója volt a két magyarországi IKEA áruháznak, 20 százalékkal több, mint az előző évben - tette hozzá a társaság. A látogatók közül 1,85 millió vásárolt is, ez 12 százalékos emelkedést jelent. Eredményadatait a kft. nem publikálta. A társaság közleménye szerint az idén átlagosan 9,6 százalékkal estek az árak az IKEA-nál - írja az MTI-Eco. Az árcsökkentés elsősorban a legkeresettebb és az alacsony árkategóriájú termékeket érintette. A budapesti IKEA, amely a cég első kelet-európai beruházása volt, 1990-ben nyitotta meg kapuit. A második üzletet 1999-ben építették Budaörsön. Az Örs vezér téri objektumot 2003-ban 6,5 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítették és bővítették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.