BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét nyereséges lesz az IKR

Sem Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgató, sem a Raiffeisen Bank érdekeltsége nem vette meg a gép-, alapanyag- és terménykereskedelemmel foglalkozó IKR Bábolna Rt.-t – cáfolta a közelmúltbeli piaci híreket Szaxon Attila, a társaság fő tulajdonosa és vezérigazgatója. Az IKR-t 85 százalékban a menedzsment birtokolja, amely nem kíván megválni a cégtől – hangzott el a tegnapi tájékoztatón. Az idei év tapasztalatai szerint az IKR kilábal az uniós csatlakozás után átélt válságából. A társaság várhatóan 660 millió forintos nyereséget ér el 57-58 milliárdos árbevétel mellett. Tavaly a cégnek még mintegy 340 millió forintos veszteséget kellett elkönyvelnie, és árbevétele is ötvenmilliárd forint alá csökkent.

A múlt évi visszaesést az okozta, hogy összeomlott a hazai mezőgazdasági géptámogatási rendszer. Emellett a keresletet az is csökkentette, hogy a gazdálkodók nem kapták meg időben a terület alapú európai uniós dotációkat, és akadozott az intervenciós gabonafelvásárlás is. Emiatt az országos gépkereskedelmi forgalom az egy évvel korábbi 115 milliárd forintról ötvenmilliárdra szűkült 2004-ben, az IKR-nél pedig 6,5 milliárdos készlet „ragadt benn”.

Szaxon Attila tájékoztatása szerint a társaság az idei évre várható árbevételt és eredményt tervez 2006-ra is. A gépértékesítésben újabb csökkenésre számít, de a kiesést az úgynevezett mezőgazdasági inputanyagok (vetőmagvak, növényvédőszerek és műtrágyák) forgalomnövelésével kívánja ellensúlyozni. Az IKR-nek ma a hazai gépkereskedelemben 35, a termeléshez szükséges alapanyagok piacán pedig 15–30 százalékos részesedése van. Az éves árbevétel több mint harminc százaléka az inputtermékek, 23 százaléka a mezőgazdasági gépek eladásából származik, míg a fennmaradó hányad zömét az egyéb kereskedelmi tevékenységek teszik ki.

Az idén eredményes lesz az a két volt állami cég is, amelyek privatizációja korábban az IKR „szakmai befektetése” mellett valósult meg. A Mezőhegyesi Ménesbirtok (MM) Rt. 7-7,5 százalékos, az Enyingi Agrár (EA) Rt. 5-5,5 százalékos adózás előtti nyereséget ér el a 4,38 milliárd, illetve kétmilliárd forintos saját tőkéhez képest. Az IKR az EA-ban 44 százalékos, az MM-ben 35 százalékos részesedése van. (HL)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.