BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorodó szabályok a sertésimportban

Kitiltja a közeljövőben az agrártárca a magyar piacról azon országok élő sertéseit, amelyek nem mentesek bizonyos állatbetegségektől – jelentette ki Gráf József agrárminiszter a kiskunfélegyházi Hungary Meat (HM) tegnapi fórumán. A tárca korlátozni kívánja a feldolgozott húsipari termékek importját is, ha azok eredete nem tisztázott. A tervezett intézkedések egyik legfontosabb célja, hogy a négymillió alatti mai éves sertésállomány rövid időn belül hatmillióra növekedjen – közölte a miniszter.

Az olasz érdekeltségű HM kizárólag magyar sertéseket kíván feldolgozni a jövőben, az idén ugyanakkor a levágni tervezett 350-360 ezer hízó húsz százalékát még importból szerzik be a hazai állathiány miatt. Piero Pini, a cég tulajdonosa elmondta: a vállalat várhatóan félmilliárd forintos nyereséget ér el, 18 milliárdos árbevétel mellett. Ez utóbbi csaknem negyven százalékkal bővül az elmúlt évhez képest, mivel a társaság távol-keleti (japán és koreai) piacai jelentősen nőttek. A HM 500 ezer darabos sertésvágást és húszmilliárd forint feletti árbevételt tervez 2006-ra.

A kft. ma a negyedik helyet foglalja el a hazai húsipari vállalkozások sorában, a Csányi Sándor OTP-vezér, Mónos Péter, illetve Román Gyula befektető nevével fémjelzett cégcsoportok mögött. A HM számít ugyanakkor a legnagyobb magyar exportőrnek: árbevételének hetven százaléka a kivitelből származik. A társaság kizárólag sertésvágással és -darabolással foglalkozik, vagyis készítményeket nem gyárt. A következő hetekben lézerfóliás csomagolású új áruféleségekkel lép a piacra, amelyhez több mint félmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre.

Gráf József szerint a hazai sertésszektor akkor lehet sikeres, ha az állattartók továbbra is jó minőségű hízókat termelnek. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a feldolgozók többet fizessenek a sertésekért, a kereskedők pedig ne szorítsák le a késztermékek árait. A miniszter újabb szigorú hatósági ellenőrzéseket helyezett kilátásba az élelmiszer-kereskedelemben. Egyúttal megerősítette, hogy a tárca etikai kódexet dolgoz ki a hazai értékesítési viszonyok normalizálása érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.