BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai Unió: belül tágasabb

Legalább 700 ezren vettek részt 2005-ben az „EU: belül tágasabb” uniós lakossági tájékoztató program rendezvényein szerte az országban. Mint Gyárfásné Fekete Judit, a Miniszterelnöki Hivatal EU kommunikációs főosztályának vezetője elmondta, a sikeren felbuzdulva 2006-ban az iskolákban folytatják a programot: mintegy száz középiskola 11. és 12. évfolyamán adnak tájékoztatást az Európai Unióról és kezdeményeznek kerekasztal-beszélgetéseket a diákokkal.

Az idén a kilenc helyszínen felállított EU-gömbsátorban szervezett program (EU-totó, -lottó, -sakk, interaktív előadások, személyes szakmai tanácsadások és beszélgetések) célja az volt, hogy az európai integrációval kapcsolatos, az emberek mindennapjait érintő információk eljussanak azokhoz is, akik eddig nem érdeklődtek az unió iránt. Július és október között olyan, nagy népszerűségnek örvendő, több tíz ezer látogatót vonzó rendezvényekre „vitték el” az EU-t, mint például a bajai halászléfőző népünnepély, az egri végvári vigasságok, a budapesti Sziget Fesztivál, a nyíregyházi gyümölcsfesztivál vagy az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás (OMÉK), ahol elnyerték a vásár marketingdíját.

A rendezvénysorozatot a Miniszterelnöki Hivatal EU kommunikációs főosztálya két civilszervezettel – a fiatal egyetemistákat tömörítő Pillar Alapítványnyal, valamint a közép- és felsőoktatásban tanuló diákokat informáló Felvételi Információs Szolgálattal (FISZ) közösen valósította meg. Az Európai Bizottság bővítési főigazgatóságának 2004 nyarán meghirdetett pályázatán a MeH és a két szervezet együtt indult, és 218 ezer eurót nyert. Az önrésszel együtt a program megvalósítására 110 millió forint állt rendelkezésre.

Mivel az EU-gömbsátor programjai közül az európai uniós kvízek/totók bizonyultak a legnépszerűbbnek, elkészült az „EU: belül tágasabb” társasjáték változata is. Aki ismeri a Honfoglaló nevű internetes játékot, annak tetszeni fog ez az uniós családi társasjáték is, mert szabályai és élményvilága hasonló – mondta Gyárfásné Fekete Judit. Magyarország egyik leglátogatottabb honlapjára, a www.honfoglalo.hu-ra is felkerült a háromezer kérdés, így naponta több mint 50 ezer fiatal ismerheti meg az unió működését.

A program alatt közvélemény-kutatás is zajlott – mondta el Boros Tamás, a Pillar Alapítvány kuratóriumi tagja, akit mellesleg 2005-ben az év európai fiataljának is választottak. Az 1300 megkérdezett zöme elsősorban az uniós munkavállalási és ösztöndíj-lehetőségekre, továbbá pályázatkeresési módszerekre volt kíváncsi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.