Mélyütés után

Várhatóan tovább növekszik a magyar agrárgazdasági szereplőkre nehezedő piaci nyomás a hongkongi liberalizációs WTO-megállapodások nyomán. Bár a paktum egyelőre részlegesnek tekinthető, Brüsszel így is szélesebbre tárja az uniós kapukat az importtermékek előtt, miközben az is egyértelmű, hogy az exportszubvenciók bevállalt csökkentésével piacképesebb termék-előállításra ösztönzi agrárszektorát.
Hogy mit jelent a korábbi viszonylagos védettséget felváltó és fokozódó verseny, azt a hazai piac résztvevői már az uniós belépés óta megtapasztalhatták. A „csatlakozási mélyütés” hatására az agrárexport stagnált, miközben importáradat lepte el az országot. A kétmilliárd eurót is megközelítő korábbi pozitív agrár-külkereskedelmi szaldó egymilliárdra apadt, ami meglehetősen nagy riadalmat keltett, és vehemens piacvédelmi kormányzati intézkedéseket váltott ki.
Bár ma már úgy látszik, az agrárium magához tér az első sokkból, hosszabb távon – éppen a WTO-tárgyalások miatt – nem látszik biztatónak a helyzet. Finoman fogalmazva is komoly kihívást jelenthet, ha a piacra jutási feltételek az unión belül és kívül egyszerre romlanak. Egyes vállalati csődök már rávilágítottak arra, mit eredményez az élesedő verseny, ezért könnyen megjósolható, hogy a mostani liberalizáció újabb vállalati szelekciókat indíthat el.
Az exporttámogatások megszüntetése mindenekelőtt nem jó hír a cukor- és a tejágazat számára, de e két szektort már a közelmúltban meglegyintette a változások szele, amikor Brüsszel az intézményes (szabályozott) árak csökkentése mellett döntött. Általában is elmondható, hogy rosszul járnak azok az agrárterületek, ahol intervenciós rendszerek működnek, mivel ezek túltermelésre ösztönöztek, a későbbiekben viszont nem lesz pénz a többletek exportjára. Így „eléri a végzet” a gabonaszektort is, ahol az intervenciós szabályozás rendre áruhegyeket szül.
Most még nem látszik világosan, mit nyer az EU az élelmiszer-ágazati áldozatokkal más gazdasági területeken, de ez a hazai agrárszereplőket aligha érdekli. Az viszont – figyelembe véve az elmúlt másfél év tapasztalatait is – egyre nyilvánvalóbbá válhat a számukra, hogy az EU agrárszabályozásában csupán egyvalami állandó: a változás.