A héten indul a magyarországi készenléti rádiótelefon-hálózathoz szükséges bázisállomások szállítása, a telepítési munkálatokba magyar alvállalkozókat is be akarnak vonni – tudta meg lapunk a berendezéseket szállító EADS cég sajtóirodájától. Az erről szóló szerződést a közelmúltban írták alá a beruházást lebonyolító és kiépülte után a szolgáltatást végző céggel, a Pro-M Zrt.-vel. Utóbbit a rendszerre kiírt pályázaton nyertes Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország alapította, 200 millió forintos alaptőkével. A magyarországi készenléti rádiókommunikációs rendszer budapesti hálózata 2006 áprilisára épül ki, a szerződés szerint pedig 2007. január 31-ig adják át az országos Tetra-hálózatot, 94 százalékos lefedettséggel. Ekkor már 2-300 bázisállomás és mintegy 42 ezer végkészülék lesz a rendszerben.
Kiépülte után a Magyarországon megvalósuló Tetra rendszer lehet a legnagyobb számú közbiztonsági szervezetet kiszolgáló osztott hálózat a világon. A felhasználók között szerepel a Magyar Honvédség, az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, a vám- és pénzügyőrség, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, az Országos Mentőszolgálat és az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség.
A lehallgatásbiztosként ismert digitális rádiórendszert a magánszféra forrásait bevonó modellben (PPP) valósítja meg a kormány. Az állami szervek csak a szolgáltatásért fizetnek, a tíz évre szóló megállapodásban szereplő nettó éves díj 9,3 milliárd forint. Az EDR a Nokia Tetra technológiájára épül, a finn cég ezen üzletágát a közelmúltban vásárolta meg a francia–német érdekeltségű EADS.
Az EADS az űrrepülés-ipari, a védelmi és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások globális piaci szereplője. 2004-ben a társaság forgalma 31,8 milliárd euró volt, és mintegy 110 ezer főt foglalkoztatott. A cég eddig több mint 130 hálózatot helyezett üzembe eddigi technológiájára, a Tetrapolra alapozva, ezek közül 30 országos lefedettséget biztosít. (SGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.