"Elvárják, hogy ne nézzük csalónak a beteget"

A beteg belép a patikába, a gyógyszerész pedig átveszi tőle a receptet. Ám mielőtt a felírt készítményről, a mellék-, a kölcsön-, esetleg az autóvezetést befolyásoló hatásokról, a térítési díjról tájékoztatná őt, esetleg elmondaná, hogy étkezés előtt vagy után kell szednie azt, továbbá ellenőrizné az adagolást, mást kell tennie. Nem gyógyszerészi, hanem társadalombiztosítási feladatokat kell előbb ellátnia.
A recept alaki kellékeinek ellenőrzése ugyanis fontos, mert ha bármi hiányzik róla, nem adható ki a gyógyszer. Rögzíteni kell a vény azonosítóját, a beteg taj számát is. Újabban – ha az orvos elvesztette a bélyegzőjét és újat kap – a számítógépes rendszerek jelzik az eltérést. Nem adható ki a gyógyszer, ha például az orvos bélyegzőjét letiltották. A betegek mindebből csak azt érzékelik, hogy időnként lassú a kiszolgálás.
Pedig a villámkezű gyógyszerészek nem pihennek, helyette szkennelnek, adatot rögzítenek. És ezeket a feladatokat a társadalombiztosító helyett látják el. A gyógyszerészi végzettséget igénylő munkájuk csak ezután kezdődhet. A vényen lévő gyógyszer azonosítása, az adagolás ellenőrzése, a más gyógyszerekkel való kölcsön- és mellékhatásokról való tájékoztatás előtt megint átvedlünk tb-ügyintézővé, hiszen a támogatás mértékének kiszámítása, biztosítói jogossága, sőt az ártámogatás megelőlegezése is a mi dolgunk, annak ellenére, hogy az elvileg a biztosítóé lenne. Ma a magyar betegek azért kaphatják meg térítésmentesen vagy térítési díjon a gyógyszereket, mert a patikák azt megelőlegezik, és utólag elszámolnak a biztosítóval – egy bürokratikus, precíz informatikai elszámolási rendszer keretén belül. Mivel mintegy három hét múlva kapja meg a gyógyszerész a biztosítótól a meghitelezett, betegeknek járó ártámogatást. Július elsejétől a patikusoknak újabb feladatokat szánt a kormányzat, elektronikus úton kell ellenőriznünk a recepten szereplő taj számot és a közgyógyellátási jogosultságot, valamint az új közgyógyellátási rendszerbe belépők pénzkeretének alakulását. A jelenlegi informatikai rendszereket egy mobiltelefon-rendszeren alapuló, GPRS-modemmel egészítik ki, amelynek segítségével betekinthetünk az OEP adataiba, és ellenőrizhetjük a betegek gyógyszerfogyasztását. Elvárják tőlünk a precizitást ezen a területen is, és nem csupán a grammok világában. Elvárják, hogy ne nézzük csalónak azt a beteget, akinek az önkormányzat nem jelentette időben a jogosultságát, s emiatt nem szerepel az adatbázisban. De nemcsak morálisan, hanem a patikaszerhez jutás szempontjából is fontos a pontos adat, a gyors válasz, a fejlett technika.
Pácienseink joggal várják el a pontosság mellett a gyorsaságot is, azt, hogy ne kelljen fél órát várni a biztosító válaszára a gyógyszer kiszolgálása előtt. A jogosultság ellenőrzése elvben az OEP feladata, azonban ezt a patikusokra hárítja, miközben ma már az általa telepített technikán múlik az ellenőrzés lehetősége. Szerintünk egyszerűbb és ésszerűbb is lenne, ha a szert felíró orvos ellenőrizné a közgyógyellátott gyógyszerkeretét, vagyis az információ ott lenne, ahol a döntést meghozzák, ahol fölírják az orvosságot, hiszen így rögtön kiderülne, hogy a szükséges és elrendelt medicinára már elfogyott a térítésmentes keret. Így nem utólag, a patikában kellene szembesülni ezzel a problémával. Nehezen lehet úgy végezni a gyógyszerészi munkát, hogy az állami feladatokat ránk hárítva, egyedül maradunk a konfliktusok megoldásában.
Látható tehát, hogy a társadalombiztosítás mai rendszerében a gyógyszertár nem pusztán az orvossághoz jutás helyszíne: sokkal több annál. A patikusok amellett, hogy a gyógyszerhez adják a tudásukat, hatósági és finanszírozói feladatokat is ellátnak. Munkájuknak ez utóbbi részéért lelkesednek a legkevésbé, de enélkül nem beszélhetnénk gyógyszerellátásról.
E feladatok elvégzéséért az államtól csekély anyagi és erkölcsi elismerést kapunk, de betegeink bizalma megerősít minket. Reméljük, egyszer szakmai tudásunk és a betegségek megelőzésében játszott szerepünk is olyan fontos és elismert lesz az állam szemében, mint a társadalombiztosítási ügyintézői feladat. Akkor talán nyugodtabban neveljük gyógyszerésznek gyermekeinket, hiszen szakmánk jövője nem kérdőjeleződik meg.

A szerző a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke