Néhány héten belül újabb pályázatot írnak ki az egységes digitális rádiótávközlő rendszerrel kapcsolatban (edr) – tudta meg a Világgazdaság. A készenléti szervek biztonságos kommunikációját szolgáló hálózat bővül, ehhez újabb 28 ezer készülékre van szükség. Ezek szállítását tendereztetjük meg nyílt tárgyalásos eljárásban – válaszolta lapunk kérdésére Pesti István, az edr-projekt kormánybiztosa. A szóban forgó mennyiségből a határőrizeti szervek ellátására a schengeni előírásoknak megfelelően háromezret megvásárol a magyar állam, a többit 3-5 évre bérelni kívánja. A kiírásnál fontos elbírálási szempont, hogy a szállítónak milyen szervizháttere van, és milyen a készülékek tartozékkínálata – húzta alá Pesti István.
A készülékbeszerzésre hozzávetőlegesen évente 2-3 milliárd forintot költenek majd, s az edr-projekt műszaki és biztonsági auditját végző külső cégek kiválasztására is hamarosan kiírnak egy pályázatot. Mind a készülékbeszerzésre, mind a tanácsadói megbízásra szóló tenderről döntés szeptember végére várható.
A digitális készenléti rádiórendszert a magánszféra forrásait bevonó modellben (PPP) valósítja meg a kormány. Az állami szervek csak a szolgáltatásért fizetnek, a 2015-ig szóló megállapodásban szereplő nettó éves díj 9,3 milliárd forint. A felhasználók között van a Magyar Honvédség, az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, a vám- és pénzügyőrség, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, az Országos Mentőszolgálat és a vízügyi szervezetek. Az edr Magyarországon a Tetra technológiával valósul meg. A Tetra egy professzionális felhasználásra tervezett mobiltávközlő rendszer elnevezésének, a Terrestrial Trunked Radiónak a rövidítése. A csoportkommunikációs szolgáltatások, a mobiltelefónia, az üzenetküldés és a mobil adatszolgáltatások egyedi kombinációja, amely egyetlen rádióegységről elérhető.
A szolgáltatási megbízást a Magyar Telekom csoporthoz tartozó Professzionális Mobilrádió Zrt. (Pro-M Zrt.) nyerte el, amely április elejére már el is készül a hálózat fővárosi szakaszával. Az első 14 ezer készüléket a szolgáltató rendelte meg a hálózatot építő EADS Secure Networkstől. A budapesti hálózat 34 bázisállomásra épül, a teljes rendszerben 225 található majd. A magyarországi készenléti rádiókommunikációs rendszer országos hálózatát 2007. január 31-ig 94 százalékos lefedettséggel adják át. SGY
A Tetra-készülékek világpiacán az eladott készülékek 40 százalékát az amerikai Motorola, 20-20 százalékát a Nokia Tetra üzletágát felvásároló EADS, s a Sepura mondhatja a magáénak.
A Tetra-készülékek világpiacán az eladott készülékek 40 százalékát az amerikai Motorola, 20-20 százalékát a Nokia Tetra üzletágát felvásároló EADS, s a Sepura mondhatja a magáénak.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.