BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejutott a GMO-rizs Magyarországra

Vigyázat! Bejutott a nem engedélyezett génmódosított (GMO) fajtával szennyezett amerikai rizs a magyar piacra. Deák Ferenc, az agrártárca osztályvezetője lapunknak elmondta: az eddigi hazai ellenőrzések egy mintában kimutatták a keresett génmódosítást. Most a megerősítő vizsgálat folyik, amely napokon belül befejeződik. A hatóságok további tíz mintát ellenőriznek, zár alatt pedig ma összesen 26 importtétel van.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a génszennyezett rizsből a hazai fogyasztók is vásároltak – mondta az osztályvezető. A hatóságok a pozitívnak bizonyult mintát az egyik élelmiszerláncban forgalmazott, 891 kilogrammos rizskészletből vették, de

Deák Ferenc az üzlethálózat nevéről – a megerősítő kontrollra hivatkozva – nem kívánt nyilatkozni. A tételt egyébként az amerikai GMO-ügy kipattanásakor maga az üzletlánc zárolta, még a hatósági vizsgálat megkezdése előtt. Nem tudni azonban, hogy addig az importrizsből mennyit adtak el. Erről az élelmiszerlánc a napokban ad tájékoztatást a hatóságoknak.

Mint ismert, a botrány amiatt robbant ki, hogy a közelmúltban az USA-ban kiderült: olyan GMO-rizs került kereskedelmi forgalomba, amely nem esett át a szükséges hatósági és környezeti ellenőrzéseken. Szakértők már korábban azt valószínűsítették, hogy a génmódosított fajtával szennyezett amerikai termékek az uniós (így a magyar piacon) is megjelentek, mivel az USA rizsexportjának jelentős része az EU-ba irányul. Brüsszel a botrány kirobbanása után intézkedett, hogy csak olyan amerikai rizs érkezhet az unióba, amelynek van GMO-mentességet igazoló amerikai laboratóriumi igazolása. HL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.