Cáfolatok a Malév adósságaival kapcsolatban
A szibériai KrasAir légitársaság, s egyben a Malévra pályázó Airbridge Magyarország orosz résztulajdonosa cáfolta azt a neki tulajdonított kijelentést, amely szerint a KrasAir kifizetné a Malév hiteinek felét, ha megnyerné a tendert.
Borisz Abramovics egyáltalán nem beszélt a Malév adósságáról - mondta kedden Olga Trapeznyikova, a KrasAir körül egységes légitársasággá formálódó AirUnion sajtóigazgatója az MTI érdeklődésére.
A FIS nevű orosz hírportál krasznojarszki keltezéssel idézte Abramovicsnak azt a bejelentését, hogy a KrasAir folytatni kívánja a harcot a Malévért, majd hozzátette: a Malév adóssága 180 millió dollárt tesz ki, s a KrasAir kész ennek felét, vagyis 90 millió dollárt kifizetni a tender megnyerése esetén.
Leonov Péter, az Airbridge igazgatósági tagja előzőleg közölte: korai még az ajánlatról beszélni, hiszen a Malév jelen állapotát majd csak ezután ismerhetik meg. MTI Eco


