Díjjal honorált képzési együttműködés
A szakképzés megújításának fontosságáról és a kormányzat e téren vállalt közreműködéséről beszélt tegnap Gilián György a Perfekt Zrt. évnyitóján. Az államtitkár kiemelte, hogy júliustól a szakképzés irányítása és stratégiaalkotása egységes, most már a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta: sokat vár a megújított Országos képzési jegyzéktől (OKJ), amely új formájában és tartamában már igazodik a munkaerőpiac igényeihez. Szepessy Hajnalka, a Perfekt vezérigazgatója az eseményen bejelentette, hogy a vállalati képzések terén együttműködő partnereiket a továbbiakban díjjal tüntetik ki, és az idén az elismerést az Allianz Hungária Biztosító veheti át. A céggel a biztosításközvetítő szakemberek képzésén dolgoztak együtt.
A menedzsment azt az értékteremtő tevékenységet kívánta így jutalmazni, amely a képzési intézménnyel együttműködve nagymértékben hozzájárult a gazdaság szereplőinek fejlesztéséhez, támogatásához. GdA


