HR-vezetők a kiszervezésről
Vizsgálni kell a költségeket
A HR-outsourcingról nem lehet általánosságban beszélni, a konkrét esetet célszerű elemezni – véli Bara Mária, az Electrolux Lehel Kft. hűtőszekrénygyárának a HR-vezetője. Lehet sikeres lépés, de eredményezhet növekedő költséget is. Érdemes vizsgálni, hogy mi az outsourcing célja, és annak hogyan felel meg a vállalkozás döntése. A vállalat tervei között nem szerepel a HR-feladatok ki-szervezése. Inkább folyamataik és rendszereik fejlesztésével próbálják növelni hatékonyságukat, szolgáltatásaik minőségét. A kiszervezett HR esetén bizalmas információk is kikerülhetnek egy „harmadik félhez”, és ez akár a versenyelőny elvesztését is hozhatja. Ám számos tevékenység „belső szolgáltatásként” jelenleg kevesebb költséggel végezhető el, mint külsőként.
A stratégiai terület marad
A HR vagy a vevőszolgálat stratégiai fontosságú feladatait nem szervezné ki Gavallér Zsolt. Az OBI Hungary Franchise Center Kft. HR-menedzsere szerint amelyik cég kiadja a kezéből a vevőivel, kollégáival való foglalkozás lehetőségét, az lemond legfontosabb erőforrásának, a munkatársainak motiválásáról, valamint a vevőkkel való kapcsolattartás legközvetlenebb formájáról. A bérszámfejtés, a call center nem stratégiai terület, így kiszervezhető, de nem feltétlenül éri meg a ráfordítást és a vitákat a partnercéggel. Bár a humáninformatika működtetésébe bevontak egy szolgáltatót, Gavallér Zsolt úgy véli, a konkrét HR-feladatokat nem kiszervezni kell, hanem jól szervezni és hatékonyan működtetni.
A cégkultúra meghatározó
A HR stratégiai feladatainak – toborzás, szervezetfejlesztés, a HR-rendszerek működtetése, fejlesztése – kiszervezését csak indokolt esetben tartja ésszerű döntésnek Mészáros Péter, az Elmű HR-igazgatója. Amikor adatok végső feldolgozásáról, bér- és tb-számfejtésről van szó, ideális megoldás a kiszervezés, ha a személyügyi szakemberek csak a HR klasszikus területeire akarnak koncentrálni. Logikus döntés lehet az outsourcing akkor is, ha a tevékenység működtetése nem hatékony és szolgáltatáscentrikus vagy nem gazdaságos. A kiszervezés során mérlegelni kell a társaság cégkultúráját, méretét, jövőképét, alaptevékenységét és a hosszú távú következményeket is. Az áramszolgáltatónál egyik HR-területet sem szervezték ki.
A kiszervezés fejlődik
A HR teljes kiszervezése egyelőre nem működik zökkenőmentesen a hazai vállalkozásoknál, még a nagyobbak esetében sem – beszélt tapasztalatairól Erdei Sándor, a Visteon Hungary Kft. HR-vezetője. A dolgozók motivációja, megtartása egy külső szolgáltatón keresztül még nem olyan hatékony, mint belső HR-osztály esetén. Ezek a funkciók persze fejlődnek, így az elkövetkező tíz évben itt is elterjedhet, fejlődhet a teljes HR-kiszervezés rendszere, követve a nyugat-európai hagyományokat. A cégnél a bérszámfejtés feladatait szervezték ki, és alkalmanként egy-egy képzési, kiválasztási feladat ellátásához vesznek igénybe külső segítséget. Ennél nagyobb mértékű outsourcingban most nem gondolkodnak.


