Sváby Orbán-interjúja majdnem mindent vitt
A földi sugárzású csatornák nézettségi adatai egyértelműen jelzik a felfokozott belpolitikai helyzet iránti érdeklődést a múlt hét folyamán: a legnézettebb műsorok harmincas listájára ez alkalommal a megszokottnak nagyjából a duplája, összesen 12 ilyen jellegű, az eseményeket tárgyaló műsor került az élbolyba, közülük hat az első tízbe. A fiatalabb korosztályt, a 18-49 közöttieket azonban – korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan – most is kevésbé érdekelte a politika: esetükben mindössze 10 közéleti műsor kapaszkodott fel az első 30, és csupán 4 az első 10 közé.
Az elmúlt heti televíziós nézettségi lista legszembetűnőbb jelensége a köztelevízó jó szereplése. Az MTV öt műsora is bekerült a legnézettebb harminc közé. A legelőkelőbb helyen a Kedd 21 című politikai vitaműsor végzett (12.), amit 1,3 millióan láttak. Közel ugyanennyien látták (1,25 millió néző - 15. hely) az aznap este 10 órakor kezdődő Este című hírmagazint. A keddi nap rendkívül jól sikerült a köztévé számára, hiszen az esti Híradó is felkerült a top 30-ba: a maga kicsivel több mint egymillió nézőjével a 28. helyen végzett.
A szerdai nap is hasonlóan kiugróra sikerült, mert az esti Híradót, valamint a TV Taxit is több mint 1,05 millióan látták (21-22. hely).
Mi több, az MTV-nek sikerül a Kedd 21-gyel, és az Este is bekerült a hirdetők számára fontos 18-49 éves korosztály top 30-as listájába.
Az MTV egyébként is igyekszik kihasználni székházának ostromát. Már a múlt héten is egész oldalas hirdetésekben hívta fel a figyelmet magára. A Népszabadságban és a Magyar Hírlapban megjelent reklámban a székházban okozott pusztításról készített képek láthatók, alatta pedig a felirat: "A független közszolgálatiság törékeny érték. Fogjunk össze, hogy erősebb legyen!" vagy a másik: "Akkor vannak rendben a dolgok, ha nem mi vagyunk az esemény, hanem mi tudósítunk róla".
Mindazonáltal a nézettségi versenyt - szokásos módon - a Barátok közt nyerte, igaz, nem sokkal lemaradva követte a Napló vasánapi adása, az emlékezetes, Sváby András által készített Orbán-interjúval. VGO


