BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BSA: Rengeteg bolt "felejti" a szoftvert a gépen

Az illegális szoftverterjesztésen ért vállalkozás vezetője és munkatársai egyformán büntetőjogi, továbbá kártérítési felelősséggel tartoznak, a felelősség alól az a bolti eladó sem mentesül, aki - ingyen vagy csekély térítés ellenében - "rajta felejti" az operációs rendszer vagy szoftver alkalmazás állítólagos tesztpéldányát a PC-n - közölte Business Software Alliance (BSA) magyar irodája szerdán az MTI-vel.
 

A közlemény szerint az elmúlt időszakban jónéhány számítás-technikai kiskereskedelemmel foglalkozó bolt alkalmazottja, illetve vezetője ellen indult büntetőeljárás, mivel alapos a gyanú, hogy illegálisan telepített, illetve "a gépen hagyott" szoftverekkel értékesítettek személyi számítógépeket.

A BSA szerint a jogsértő tevékenység nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon évente több száz milliárd forint folyik át a fekete gazdaságba, 30 milliárd forint adóbevételtől fosztva meg az államot, és több ezer legális számítástechnikai munkahelytől a munkavállalókat. A számítógépet vásárlók megtévesztése szintén hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon az illegális szoftverhasználat 7 százalékponttal meghaladja az Európai Uniós átlagot, és az ingyen felmásolt szoftverekkel szinte lehetetlen helyzetbe hozzák a legálisan működő kereskedőket. A Magyarországi arány tavaly 42 százalék volt.

A BSA és rendőrség tavaly több mint ezer boltot vizsgált meg országszerte, és mintegy 200 számítástechnikai boltnál merült fel, hogy üzletszerűen megsértik a szerzői jogi törvényt. A meglátogatott boltok mindössze 15 százaléka adott korrekt felvilágosítást a szoftverekkel, illetve azok jogtisztaságával kapcsolatban.

A boltlátogatásokat követően számos esetben indult büntetőeljárás a szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt, illetve több szoftverfejlesztő jelentette be polgári jogi igényét a szoftverek jogosulatlan terjesztőivel szemben. (MTI Eco)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.