BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Paksi atomerőmű: A sérült fűtőelemek felét már kiemelték

A paksi atomerőműben 2003-ban megsérült fűtőelemek csaknem felét már kiemelték az üzemzavar-felszámolási munkálatok során.

Eddig 2.554 kilogramm tönkrement üzemanyagot, a tartályban lévő sérült fűtőelem teljes mennyiségének 44 százalékát szedték ki az atomerőmű 2-es blokkjában a reaktor melletti aknában lévő tisztítótartályból - közölte Kovács József, az erőmű vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden az erőműben.

A tájékoztatón részt vett Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is, aki előtte megtekintette a kiemelést, majd járt a kiégett üzemanyagok átmeneti tárolójában is, ahol csaknem öt év pihentetés után a tönkrement fűtőanyag elhelyezését tervezik.

A miniszter kijelentette: meggyőződött arról, hogy szervezetten és ütemesen halad a 2003 áprilisában történt súlyos üzemzavar során megrongálódott kazetták kiemelése, s alaptalan volt az a hisztériakeltés, ami a munka megkezdésekor tapasztalható volt.

Kovács József a kiemeléssel kapcsolatban elmondta, az utóbbi héten azért gyorsulhatott fel jelentősen a munka, mert az összetört üzemanyag után most az épebb kazettákat emelik ki. Szerdán a munkaplatformot, amiről a kiemelés folyik, leemelik a tisztítótartályról, s a megtelt – a kiégett üzem-anyagkazettákéval azonos méretű tokokat áthelyezik az átmeneti tárolóba.

Persányi Miklós újságírók kérdésére elmondta, Magyarország jelenlegi energia-struktúrájában a nukleáris energia nem helyettesíthető. Hogy mi lesz később, az a tudomány és technika fejlődésétől függ - fogalmazott.

Fontosnak nevezte az energiafelhasználás hatékonyságának jelentős növelését, valamint a megújuló energiaforrások, a biomassza, a nap- és a geotermikus energia fokozottabb felhasználását. A szélenergiával kapcsolatban rámutatott: a szélerőmű-park csak úgy fejleszthető, ha mellé energia-tároló erőmű-rendszerek is létrejönnek.

A paksi atomerőműben 2003 áprilisában történt üzemzavar,
amikor a 2. blokk főjavítása közben a tisztítás alatt lévő 30 darab
üzemanyag-kazetta a tisztító tartály nem megfelelő hűtése miatt
darabokra hullott.

A mintegy 4 tonnányi üzemanyag-törmelék eltávolítására az orosz TVEL konzorcium kapott megbízást. A cég a paksi atomerőmű
szakembereinek irányításával, az Országos Atomenergia Hivatal
ellenőrzése mellett október közepén kezdte meg a munkát. A helyreállítás időtartamát hozzávetőlegesen három hónapra
becsüli az erőmű vezetése, azonban ez az időpont csak tájékoztató
jellegű, nem jelent kötelezettségvállalást az erőmű
részéről. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.