BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízforintos árelőny

A benzinnél jövő év július elsejétől, a gázolajnál 2008. január elsejétől literenként 9–11 forintos árelőnyt élveznek azok az üzemanyagok, amelyekben biokomponens (bioetanol, biodízel) lesz – mondta Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára. A biorészt is tartalmazó hajtóanyagok ettől nem lesznek olcsóbbak, de a tisztán ásványi eredetűek ára nő a nagyobb adó miatt. A részben bioeredetű gázolaj és benzin literenkénti jövedéki adója 85, illetve 103 forint lesz, a „biomentes” üzemanya-goké 93 és 113 forint.

Az uniós előírások szerint – tudtuk meg a PM-ben – a hajtóanyagokhoz kezdetben 4,4 százalékban kell bioetanolt és biodízelt keverni, majd az arányt 2010-ig fokozatosan 5,75 százalékra kell növelni. A bioetanol alapanyaga elsősorban a kukorica, a biodízelé a repce lehet. A biogyártás támogatását a következő hétéves uniós ciklusra készülő, Új Magyarország vidékfejlesztési program (ÚMVP) kiemelt célként szerepelteti.

A 4,4 százalékos részarányhoz biodízelből és bioetanolból egyaránt évi 150 ezer tonna kell (a keverék ilyen arányban nem károsítja a járművek motorját). A 130 ezer hektáros eddigi repceterületről 130 ezer tonna biodízelt lehetett volna előállítani, de az idén a vetésterület a várható jó árak miatt máris 100 ezer hektárral nőtt. A feldolgozókapacitások a biodízelnél már jórészt megvannak, ezért a jövő évtől a bioetanol-előállítás ösztönzése lesz a fő program: az FVM a kisebb, legfeljebb 5 ezer tonnás üzemek létrehozását segítené 20 milliárdos ÚMVP-támogatással.

Gőgös Zoltán tájékoztatása szerint a bioetanol-program kísérleti jelleggel indul be 2007-ben. A tárca egy sajátosan „magyar modellt” tervez, amely zárt rendszerben, az állattenyésztésre épülne. A bioetanolhoz felhasznált kukorica melléktermékét így az állattartók hasznosítanák, vagyis a feldolgozás nem vonna ki jelentős terménymennyiséget a takarmánybázisból. Első lépésként három-négy ilyen üzem épülne, a következő hét évben pedig harminc-negyven, ha a kísérleti eredmények kedvezőek lesznek. A minisztérium a nagyobb (akár több tízmilliárdos) beruházásokhoz nem ad támogatásokat, azokat piaci alapon, saját forrásaikból valósíthatják meg a befektetők. Ilyen gyár létesülhet Kabán, Adonyban, Gönyűn, Mohácson, Marcaliban és Komáromban, illetve a Győri Szeszgyár Zrt. és a szabadegyházi Hungrana Kft. is megduplázhatja termelését. A támogatott kisebb üzemekkel együtt 800 ezer tonnás bioetanol-kapacitás jöhet létre, amely 2-2,5 millió tonna kukorica feldolgozására lehet alkalmas. A termelés jelentős részét exportálni lehetne.

Januártól – új szabványként – megjelenik az E85-ös üzemanyag is, amely viszont jövedékiadó-mentességet kap. Ennek 85 százalékban kell bioetanolt tartalmaznia. Gőgös Zoltán tájékoztatása szerint ma 30-40 olyan Saab gépkocsi fut az országban, amely E85-ös üzemanyaggal közlekedhet. A Ford és az Opel is hasonló motorokkal léphet a piacra (VG, 2006. június 23.). Az E85-ös benzinnek literenként 80 forintos árelőnye lenne, de ez a nagyobb fogyasztás miatt 30-40 forintra olvad – derül ki a tesztekből. HL–BJ

Jövedékiadó-mentesség

Visszatérítés formájában jövedékiadó-mentes lesz az a dízelüzemanyag, amelyet a bányászati cégek és a vízgazdálkodási társulatok használnak fel. Emellett az agrártermelők is – hektáronként 95 literig – visszaigényelhetik a jövedéki adót.

További fejlesztésként az FVM el szeretné érni, hogy a későbbiekben azok az agrárvállalkozások is adómentességet kapjanak, amelyek saját szükségletre „normál” étolajat használnak hajtóanyagként.

Itt is zárt, ellenőrzött rendszerről lehet szó, amelyben a gazdaságok étolajüzeműre állítják át gépeiket, a szükséges növényeket megtermelik, és az étolajat kizárólag maguk használják fel.

A PM-mel folynak a tárgyalások egy tesztüzemi rendszer létrehozásáról.

További fejlesztésként az FVM el szeretné érni, hogy a későbbiekben azok az agrárvállalkozások is adómentességet kapjanak, amelyek saját szükségletre „normál” étolajat használnak hajtóanyagként.

Itt is zárt, ellenőrzött rendszerről lehet szó, amelyben a gazdaságok étolajüzeműre állítják át gépeiket, a szükséges növényeket megtermelik, és az étolajat kizárólag maguk használják fel.

A PM-mel folynak a tárgyalások egy tesztüzemi rendszer létrehozásáról.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.