Csokimikulást eszik a magyar - közel egymilliárdért
A karácsonyi szezonális édességek kiskereskedelmi forgalma várhatóan meghaladja a 2 milliárd forintot az idén is. Tavaly 4 százalékkal nagyobb, mintegy 2 milliárd forintos bevételt értek el a boltok az ünnepek körüli hetekben, mint egy évvel korábban. Többek között ezt állapítja meg az ACNielsen piackutató vállalat. Tekintettel az édesség-piac fejlődésére az év eddigi részében, a mostani ünnepek előtt a szezonális termékek eladása várhatóan tovább bővül.
Legkeresettebbek a Mikulás figurák, amelyeknél közel 1 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem az elmúlt három év november-decemberében.
Utánuk értékben a Mikulás csomagok következnek, 350 millió forint körüli forgalommal, majd a játékkal kibővített édesség-csomagok, 300 millióhoz közelítő piaccal. A karácsonyfa csoki díszek, továbbá egyéb üreges figurák és adventi naptárak kiskereskedelmi eladásai 100-100 millió forint körül mozogtak tavaly.
A csokoládé fajták közül a kedveltségi ranglistán mennyiségben a nugát, értékben a tej vezet évek óta.
Az átlagárak részben csökkentek, részben nőttek tavaly decemberben, az egy évvel korábbihoz képest. A legkedveltebb szegmens, a Mikulás figura egy kilóra jutó átlagára 2 049 forint volt múlt év decemberében, 5 százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt. Darabonként viszont a tavaly decemberi 125 forintos átlagár 12 százalék növekedést jelent az előző évihez képest.
A családok hol szerzik be a karácsonyi szezonális édességeket? Egyre nagyobb a hipermarket piaci részesedése, amely értékben tavaly már elérte az 57 százalékot. Második legfontosabb a 401-2 500 négyzetméter közötti bolttípus, amelybe a szupermarket és a diszkont tartozik. Utána az 51-200 négyzetméter közötti hagyományos üzlet következik, majd az 51-200, s végül az 50 négyzetméteres vagy annál kisebb. (AC Nielsen)


