BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csarnoképítő a Nagybani

Várhatóan május közepén indulnak az új, 4200 négyzetméteres csarnok építésének előkészítő munkálatai a nagybani piacon. Amint azt Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a 700 millió forintos beruházás a tervek szerint év végéig elkészül, és a csarnokban 23 értékesítőhelyet létesítenek őstermelők és nagykereskedők számára. Vizsgálják ugyanakkor a lehetőséget, hogy a zöldség-gyümölcs mellett – az épületen belül, de elkülönítve – húst, halat és tejterméket is kínáljanak a vendéglátó-ipari vevőkörnek. A cég fejlesztései egy középtávú koncepciót követnek, amely szerint az úgynevezett horeca (hotel, restaurant, catering), vagyis a vendéglátószektort is a piacra kívánják vonzani.

A rövidesen kezdődő munkálatok befejezésekor a nagybani piac 32 hektáros területéből csupán két hektáron lesz épület, ugyanakkor hosszú távon a 45 ezer négyzetméternyi szabad elárusítóterület befedését is tervezik. Házi Zoltán reméli, hogy több raktárcsarnok felépítése után, de még ebben az évtizedben megkezdődhet a fedett őstermelői árusítóhelyek kialakítása. A csarnoképítkezés már évekkel ezelőtt beindult. Három éve készült el az a logisztikai központ, amelyet a Metro Holding Hungary bérel, és ahonnan a piacon felvásárolt áruját szétküldi áruházaiba.

Tavaly márciusban pedig átadták a közel 700 millió forintba került 4000 négyzetméteres elosztó raktárat, két 1300 és két 650 négyzetméteres logisztikai egység kapott helyet. Ezeknek a szigorú élelmiszer-higiéniai előírásoknak megfelelően szabályozható hőmérsékletű hűtőkamráik vannak. Egy-egy logisztikai egységhez szociális helyiségek, valamint ládamosó, elkülönített szemét- és hulladéktároló és iroda tartozik.

A nagybani piac legnagyobb tulajdonosai a 48,95 százalékos részesedésű Fővárosi Önkormányzat mellett az Iolo Owen Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. (17,19 százalék), a Kockázati Portfólió Kft. (14,59), valamint a Csarnok- és Piacigazgatóság (12,14) és a 7 százalékot kezében tartó Rubicon 45 Kft. A nagybani piacon mintegy 150 nagykereskedelmi vállalkozás működik, ugyanakkor az itt rendszeresen vásárló kiskereskedők száma eléri az 1500-at.

Áremelkedés a húsvéti ünnepek előtt és után

A burgonya és a vöröshagyma árszintje az ünnep előtt tovább emelkedett, mindkettő kínálati ára 130 forintra kúszott fel. Jelentősen drágult a zellergumó is, amelyet kilónként már csak 200 forint feletti áron lehet megkapni.

Ennek oka, hogy az áruhiányos tél után sem a termelők nem számítottak az utolsó piaci napok vásárlási rohamára, sem az importáló nagykereskedők nem kockáztattak nagyobb beszerzéseket. Így a húsvét előtti kereslet felhajtotta az árakat. Ezért a primőr zöldség nagybani ára 1200 forintra emelkedett.

A korai újkrumpli kilója 800–1000 forintba került. A 300–350 forint/kilogrammért árusított, fóliában termett káposztafélék és a csomónként 100–160 forintos primőr sárgarépa megjelenése már nem is okozott feltűnést. Az ünnep előtt a krumplit 110–170 forintért kínálták a kereskedőknek, mivel az importáru is drága volt.

Tavaly ugyanis a legtöbb uniós országban rossz termésátlagot értek el, így a szokásosnál 12–21 százalékkal kevesebb terményt raktározhattak Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

A lengyel termés hosszasabb tárolásának viszont minőségi akadálya volt. Európa-szerte nemcsak a fogyasztói burgonya ára emelkedett, hanem a feldolgozott, mélyhűtött burgonyakészítményeké is.

Ennek oka, hogy az áruhiányos tél után sem a termelők nem számítottak az utolsó piaci napok vásárlási rohamára, sem az importáló nagykereskedők nem kockáztattak nagyobb beszerzéseket. Így a húsvét előtti kereslet felhajtotta az árakat. Ezért a primőr zöldség nagybani ára 1200 forintra emelkedett.

A korai újkrumpli kilója 800–1000 forintba került. A 300–350 forint/kilogrammért árusított, fóliában termett káposztafélék és a csomónként 100–160 forintos primőr sárgarépa megjelenése már nem is okozott feltűnést. Az ünnep előtt a krumplit 110–170 forintért kínálták a kereskedőknek, mivel az importáru is drága volt.

Tavaly ugyanis a legtöbb uniós országban rossz termésátlagot értek el, így a szokásosnál 12–21 százalékkal kevesebb terményt raktározhattak Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

A lengyel termés hosszasabb tárolásának viszont minőségi akadálya volt. Európa-szerte nemcsak a fogyasztói burgonya ára emelkedett, hanem a feldolgozott, mélyhűtött burgonyakészítményeké is.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.