BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizedével is drágulhatnak az új lakások - alku tárgyává vélik az ár

Az új lakások ára átlagosan öt-hét százalékkal emelkedhet az idén, míg a jól felszerelt nagyméretű ingatlanok akár tíz százalékkal is drágulhatnak a kivitelezők várakozása szerint. A használt piacon az idén 5,4-5,7 százalékos áremelkedés várható.

A GKI korábbi felmérése az Ecostat második negyedéves Ingatlanbarométerénél kisebb mértékű áremelkedést jósol a következő tizenkét hónapra. Eszerint az új lakóingatlanok ára várhatóan 4,6 százalékkal nő országosan. A fővárosban 4,5 százalékkal, Pest megyében, Nyugat-, és Kelet Magyarországon 5-5 százalékkal drágulhatnak az új lakások. A használt lakóingatlanok ára a következő tizenkét hónapban fél százalékkal emelkedik, ezen belül Budapesten és Nyugat-Magyarországon egy százalékkal nő, Kelet-Magyarországon stagnál, míg Pest megyében egy százalékkal csökken a GKI szerint.

Az Ecostat szakértői arra számítanak, hogy az év hátralévő részében az új lakások piacán hosszabbodik az értékesítés ideje, az ár egyre inkább alku tárgya lesz, s jelentős kedvezményeket adnak a beruházók az eladatlan lakásokra. Eközben csökken a kereslet a lakóparki ingatlanok, egyéb lakások, házak iránt, miközben az egyedi, igényes lakóingatlanok iránti igény magas. A használtlakás piacon a nagyméretű, jó beosztású lakások iránti kereslet élénkül a nagyvárosok központjaiban. Mindemellett növekszik a használt kisméterű lakások értékesítési ideje is, ám a korszerű garzonlakások iránti kereslet újra növekvőben van. Ugyanakkor egyre nehezebb lesz eladni a magas rezsijű, hagyományos technológiával épített, vagy a panel lakásokat. Most már azonban úgy tűnik, hogy nem váltak valóra azok a jóslatok, miszerint az év eleji távhő drágulások miatt az emberek tömegesen akarnának megszabadulni a panellakásoktól. Ennek oka lehet az is, hogy nem volt hosszú és hideg a tél, ami jelentősen tovább növelte volna a fűtési költséget. A használt lakás forgalmon belül tizenöt-tizennyolc százalék közötti a panelek aránya.

Az Ecostat összességében azzal számol, hogy 2007-ben az ingatlanok és lakások piaci forgalma lassul, az árak az átlagos inflációt közelítő mértékben emelkednek. A természetes személyek által létesített és finanszírozott 18 ezer lakás idén is felépül. A vállalkozók lakásépítési kedve és lehetősége fokozatosan javul. Azonban még mindig sok az értékesítésre váró lakás, a nagyfokú körbetartozás miatt a kis- és közepes vállalkozók forgótőkéje kimerülőben van, ebben a piaci szegmensben a létesítések, beruházások visszaesésével számol az Ecostat.

2007. első fél évében kismértékben, a Központi Statisztikai Hivatal adati szerint két százalékkal, de nőtt a használatba vett lakások száma a tavalyi év azonos időszakához képest. A jelenlegi feltételek és körülmények mellett 2007-ben körülbelül 32-33 ezer új lakás átadásával lehet számolni, az engedélyezés visszaesése megállt. Az idei év első fél évében 21 ezer lakásra adtak ki építési engedélyt, amely hét százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Visszaesett a lakáshitelezés

A bankok jelzései szerint a lakáshitelek felvételének üteme visszaesett, ugyanis a hitelállomány tavaly ilyenkor 6,2 százalékkal gyarapodott, az idén pedig csaknem fele ilyen ütemben, 3,3 százalékkal nőtt január-március hónapokban. A lakossági hiteleket szinte teljes mértékben devizában veszik fel a kedvezőbb kamatfeltételek és az enyhébb kötöttségek miatt. A kedvező kamatok miatt szinte kizárólag svájci frankban adósodnak el az igénylők, a tartósan erős forint fokozza a deviza alapú hitelek iránti bizalmat. A piacalapú hitelek átlagos nagysága 5,5 millió forint. Az egyensúlyjavító intézkedések a korábban kiadott hitelek törlesztésére is kihatnak. A bankok legfrissebb jelzései szerint a problémás lakáshitelek volumene nem lesz jelentős, a pénzintézetek a visszatérítést megkönnyítő intézkedésekkel kívánják a veszélyt elhárítani, vélhetően eredményesen.

AS Network - Tóth Marcella-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.