Mottó: „40 tonna gördülő biztonság”
A Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) Kamionsuli című pályázata az Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójában Befektetés az emberekbe kategóriában második helyezést ért el. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium dicséretében és elismerésében részesült pályázat előzményeiről szólva Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, hogy 2004-ben vették fel a kapcsolatot a francia AFT-IFTIM oktatási és képzési intézménnyel, és szakmai tanulmányutakon győződtek meg tevékenységük hatékonyságáról. A következő évben szakmai napon mutatták be tagvállalkozásaiknak a korszerű oktatási eszközöket, és a francia intézménnyel együttműködési megállapodást kötöttek.
Tavaly közös részvétellel alapították meg a NiT-AFT Fuvarozási és Logisztikai Oktatási Központ Kft.-t, Kamionsuli fantázianév-vel. Az ipartestület a közös vállalkozással egy Franciaországban évek óta sikeresen működő oktatási programot vesz át, amelynek alkalmazásával partnerük évente 64 000 gépkocsivezetőt, gépkezelőt és középvezetőt képez ki.
A NiT-AFT Kft. tavaly október óta üzemelteti a hazánkban jelenleg példa nélküli oktató-szerelvényt. A nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló tehergépjármű-szerelvény a benne elhelyezett egyedi informatikai rendszerrel az európai uniós direktíváknak megfelelően folyamatosan rögzíti a vezetés valamennyi paraméterét, és elemzésre alkalmas adatbázisokban jeleníti meg az eredményeket. Az értékelő program segítségével utólag pontos számszaki információkat nyerhetnek, amelyekből tapasztalatokat, következtetéseket lehet levonni a gépjárművezető vezetési technikájáról. A program segítségével optimalizálható az üzemanyag-felhasználás és a károsanyag-kibocsátás.
A szerelvényt ez év májusában két újabb, hasonló eszközökkel felszerelt tehergépjármű követte. Terveik szerint a képzési intézmény gépjárműparkja folyamatosan növekszik majd, magas szintű és hozzáférhető képzést biztosítva minden sofőr részére.
A gépjárműbeszerzéseken felül – élve a jogszabályi lehetőségekkel – nagy jelentőséget tulajdonítanak az Európában egyre elterjedtebb kamionszimulátor-technológia beszerzésének is. Ezzel a gyakorlati képzések költségei nagymértékben csökkenthetők, a gyakorlati gépjárművezető-képzés gazdaságosabb és biztonságosabb módon végezhető, az oktatás minőségének romlása nélkül.
A Kamionsuli mottójául a „40 tonna gördülő biztonság” szlogent és „A munkáltató versenyelőnye: elegendő és felkészült gépjárművezető” jelszót választották. Dittel Gábor elmondta, képzési eszközüket a regionális találkozókon nagy sikerrel mutatták be tagvállalkozásaiknak, az érintett gépjárművezetőknek és a közlekedési hatóság képviselőinek. A NiT Hungary és a részvételével működő NiT-AFT Kft. célja egy olyan komplex, nagy volumenű oktatási képzési rendszer, ahol a jogszabályi előírások, a financiális elemek és a technikai képzési eszközök egymással harmonizálva, egységben szolgálják a szakma versenyképességét és a magyar árufuvarozók – munkaadók és munkavállalók – régen kivívott szakmai becsületét és jó hírét. VG
Ajánlás
„A projektben komplexen jelenik meg a nehéz tehergépjármű-vezetés oktatásának kérdésköre a jogi szabályzók alakításától a financiális feltételek igazságos megteremtésén keresztül a hazai oktatási tevékenység minőségének emeléséig. A projektben vázolt törekvés Magyarországon eddig egyedülálló oktató eszközök rendszerbe állításával, és egy arra alapozott elméleti és gyakorlati képzési intézmény létrehozásával komoly hiányt tölt be, ezért egyértelműen a közúti közlekedés biztonságának fokozását szolgálja.Figyelembe véve a közúti áruszállítás volumenének növekedésére vonatkozó európai tendenciákat, és az Európai Uniónak a közúti baleseti statisztikák javítását célzó, hasonló irányú törekvéseit, a projekt megvalósítását és annak az Európai Vállalkozás Díj adományozásával járó elismerését feltétlen támogatásomról biztosítom.” Részlet Tánczos Lászlónénak, a BME Közlekedésmérnöki Kara közlekedésgazdasági tanszék tanszékvezetőjének ajánlásából.
Figyelembe véve a közúti áruszállítás volumenének növekedésére vonatkozó európai tendenciákat, és az Európai Uniónak a közúti baleseti statisztikák javítását célzó, hasonló irányú törekvéseit, a projekt megvalósítását és annak az Európai Vállalkozás Díj adományozásával járó elismerését feltétlen támogatásomról biztosítom.” Részlet Tánczos Lászlónénak, a BME Közlekedésmérnöki Kara közlekedésgazdasági tanszék tanszékvezetőjének ajánlásából.-->


