A horvát kormány nyitott az INA olaj- és gázipari csoport további privatizációjára, amelybe a Molt is szívesen bevonnák – jelentette be Ivo Sanader horvát miniszterelnök Gyurcsány Ferenccel folytatott tárgyalását követően. Délnyugati szomszédaink részvénycserében gondolkodnak, amellyel tovább erősíthetnék a két cég közötti stratégiai együttműködést. Ennek megfelelően már meg is alakult egy bizottság a Mol és a horvát kormány közti, ez évben lejáró részvényesi megállapodás újratárgyalására, s a grémium hamarosan meg is kezdi az érdemi munkát – jelezték lapunknak a magyar vállalatnál. A Molnak jelenleg 25 százalék plusz egy részvény tulajdonhányada van a horvát csoportban, ezt még 2003 júliusában, a cég privatizációjának első körében vásárolták 505 millió dollárért. Az INA értékesítése azonban az első 25 százalékos pakett eladása után sem állt meg. A horvát kormány tőzsdén értékesítette a cég valamivel több mint hatodát, további 7-7 százalékot mások kaptak meg.
Ivo Sanader ugyanakkor nemcsak az INA magánosításának következő lépésébe vonná be a magyar vállalatot. A horvát kormányfő tegnap bejelentette: örömmel vennék, ha a Mol részt venne a tervezett adriai-tengeri cseppfolyósföldgáz- (LNG-) terminál építésében is. A kabinet hamarosan dönt a létesítmény pontos helyéről, s a terminál várhatóan két-három éven belül megépül. A Molnál lapunknak elmondták: a horvát LNG-terminál-beruházás érdekli a céget, hiszen az tökéletesen illeszkedik a társaság tavaly indított úgynevezett NETS kezdeményezésébe, amelynek célja a térségbeli gázvezeték-működtető cégek együttműködésének szorosabbra fűzése.
Mindeközben folytatódik az OMV–Mol pengeváltás is. Az Institutional Shareholder Services (ISS) amerikai pénzügyi tanácsadó társaság ugyanis tegnap bejelentette: úgy vélik, a magyar vállalat részvényeseinek a közelgő közgyűlésen a Mol-vezetőség által napirendre tűzött javaslatok ellen kellene szavazniuk, mert azok visszafordíthatatlanul további kontrollt adnának a vezetőségnek a cég irányításához. Emellett az ISS szerint a tulajdonosoknak a további sajátrészvény-bevonást sem szabad megszavazniuk, Hernádi Zsoltot és Mosonyi Györgyöt pedig nem kellene újraválasztani az igazgatóság élére. Mindezt az OMV természetesen üdvözli, igaz, mint közleményében a Mol felhívja a figyelmet: a felvásárlására törekvő osztrák cégnek viszont meg kell nyitnia versenytársai előtt a schwechati kerozindepót, transzparens és piaci áron. BHL–JZ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.