Gyanúsnak talált mintegy 6,7 millió eurónyi (1,7 milliárd forint) kifizetést Macedóniában a Magyar Telekom Nyrt.-nél vizsgálódó White & Case LLP – adta hírül közleményében a távközlési társaság. Az ügyvédi iroda helyzetjelenté-
sében kiemeli: hat szerződésnél nyert bizonyítást, hogy a Magyar Telekom és/vagy leányvállalatai 2004–06 között egy Cipruson bejegyzett társasággal törvénytelen szerződést kötöttek tanácsadói, marketing- és lobbitevékeny-ségre. A távközlési csoport vezetői már lapunk korábbi megkeresésekor is jelezték: a vizsgálattal kapcsolatos fejleményeket sem ők, sem a ügyvédi iroda nem kommentálhatja. A cég mostani közleménye is csak annyit jelez, hogy az eljárás végső lezárásának a határideje továbbra is bizonytalan.
Ismert, hogy a csoportnál a 2005. évi pénzügyi jelentés auditálásakor bukkant a könyvvizsgáló PricewaterhouseCoopers a montenegrói leányvállalattal összefüggő két gyanús megállapodásra, amelynek nyomán 2006-ban elindult a független vizsgálat. Az eljárás alatt további két ottani tisztázatlan kontraktus került elő. A négy szerződés együttvéve közel 2 milliárd forint értékű kifizetésről szólt. Még abban az évben a független vizsgálók a társaság macedón leányvállalatainál is beazonosítottak további gyanús szerződéseket, az ellenőrzés 2007-től már ezekre is kiterjedt. Az eljárások miatt a Magyar Telekom késett a 2005. évi pénzügyi jelentésének a véglegesítésével, elmulasztott több az amerikai és a budapesti tőzsdei jelenléttel összefüggő határidőt. A késések miatt a társaságot ez idáig 13 millió forintra bírságolták. A csoportnak a vizsgálat 2006-ban 4,1, tavaly 5,7, míg az idei első negyedévben 1,5 milliárd forintjába került, így az ezzel összefüggő költségek már meghaladják a 11 milliárdot, a gyanús szerződések értéke ennek nagyjából az egyharmada.
Az ellenőrzésnek személyi következményei is voltak; a Magyar Telekom akkori menedzsmentje több vezetőt is felmentett mind az anyacégnél, mind az érintett leányvállalatoknál. Hírek szerint az eljárás miatt kellett végül a korábbi elnök-vezérigazgatónak is távoznia.
Az áprilisi közgyűlésen a tízmilliárd forintot meghaladó költségek nyomán az egyik kisrészvényes az iránt érdeklődött, hogy a vizsgálatot folytató nemzetközi jogászcég költéseit ellenőrzi-e valaki. Ő úgy tudta, a szakértők luxuskiadásokat (magánrepülőgép, szálloda) számoltak el ennek kapcsán. Kifogásolta továbbá, hogy még mindig nem tudni biztosat arról, mikor zárul le a vizsgálat. Válaszában Máthé Balázs, a Magyar Telekom vezető jogtanácsosa az egyes költségtételekkel kapcsolatban az adott pillanatban nem tudott részletekkel szolgálni, annyit jegyzett meg csupán: a cégnek és a részvényeseknek is az az érdeke, a vizsgálat ne csak mielőbb, hanem eredményesen záruljon le. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.