BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hewlett-Packard – Továbbra is stabil teljesítmény

Közzétette második pénzügyi negyedévének eredményeit a HP. A bejelentés nem kavart nagy vihart, ugyanis az EDS felvásárlásának bejelentésekor a cég már nyilvánosságra hozta az előzetes sarokszámokat.

A vállalat Mark Hurd vezetése alatt továbbra is stabil teljesítményt nyújt. Bár az amerikai eredményeken látszik a gazdasági helyzet bizonytalansága, a HP szerencséjére a forgalmának közel háromnegyede az USA-n kívülről érkezik, így a cég töretlenül nő. Minden üzleti egység látványosan javította teljesítményét és hatékonyságát is.

Az április 30-án véget ért három hónapban a HP 28,3 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 11 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. A nettó nyereség eközben 1,8 milliárd dollárról 2,1 milliárd dollárra emelkedett, ami 21 százalékos bővülésnek felel meg. Az Egyesült Államokból származó bevétel az árfolyamhatás kiszűrésével mindössze 2 százalékkal növekedett, de a tengerentúli eredmények ezt bőven kompenzálták.

Az EMEA régióban 6 százalékkal, a Távol-Keleten 7 százalékkal nőtt a HP forgalma. Figyelemre méltó, hogy a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) 26 százalékos növekedést produkáltak, és mára már a HP forgalmának tizedét hozzák.

A PC-gyártó részleg éves szinten 16 százalékkal 10,1 milliárd dollárra növelte a bevételét, ahogy a leszállított termékek száma 21 százalékkal emelkedett – írja az ITmánia.hu. A noteszgépek értékesítéséből származó forgalom közel harmadával nőtt egy év alatt, miközben az asztali PC-k forgalma változatlan maradt. A vállalati gépek eladásából származó bevétel 17 százalékkal nőtt, a fogyasztói gépek 16 százalékkal több bevételt hoztak mint egy éve. A Personal Systems Group üzemi eredménye 417 millió dollárról 544 millió dollárra emelkedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.