Indiana Jones a Vasembert is lenyomja
A háborús hősök emléknapjával (Memorial Day) "megerősített" hétvégén a szakértők rekordbevételt jósolnak a mintegy 125 millió dollárból elkészült Lucas-Spielberg-produkciónak.
A május 26-ával záruló öt nap alatt az észak-amerikai jegyárbevétel elérheti a 173 millió dollárt - véli a FantayMoguls.com weboldal szerkesztője.
Az első reakciók igencsak kedvezőek: a RottenTomatoes.com-on számon tartott 65 kritika közül 51 lelkesedik a korosodó kalandor legújabb hányattatásaiért.
A tavalyi rekord 153 millió dollár volt - A Karib-tenger kalózai harmadik része állította fel.
Az első három Indiana Jones-epizód világszerte összesen 1,2 milliárd dolláros jegyárbevételt hozott.
A kristálykoponya királyságában a 65 éves Harrison Ford partnere 21 éves Shia LaBeuf, aki a harmadik rész bemutatójakor már két éves volt. (Az elveszett frigyláda fosztógatóit 1981-ben, A végzet templomát 1984-ben, Az utolsó kereszteslovagot 1989-ben mutatták be.)
A filmet készítő stúdió, a Viacom részeként működő Pramount tavaly a jegyárbevétel tekintetében az első volt a hollywoodi stúdiók között (2006-ban csak az ötödik helyet szerezte meg). Ezt a pozíciót meglehet, az idén is megtartja - az sem kizárt, hogy az év két legnagyobb kasszasikerével. Az idei bevételi listát ugyanis a szintén Paramount-produkcióban készült Vasember vezeti.


