BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stratégiamódosítás a Praktikernél

Nyár végén Békéscsabán nyitja meg 18. magyarországi áruházát a Praktiker Magyarország Kft. Karl-Heinz Keth, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 70 embernek munkát adó 6600 négyzetméteres békéscsabai áruház környékén erősen fejlődik a vásárlóerő, és az elemzések azt mutatják, hogy Románia EU-csatlakozását követően a határon túlról is egyre nagyobb az igény a barkácsáruház kínálata iránt. Emellett egy új lehetőséget kihasználva a cég arra törekszik, hogy még az idén felavathassa második székesfehérvári áruházát, és ugyancsak ebben az évben bővíti a szombathelyit. Azt követően további 2-3 áruház nyitását tervezi középtávon, jelenleg azt vizsgálják, melyik régiók, illetve városok vásárlóereje megfelelő. A cég bruttó árbevételét egy év alatt 46,3 milliárd forintról 47,6 milliárdra emelte, és ez jó eredménynek számít, hiszen amint Karl-Heinz Keth kijelentette, a magyar vásárlók a tavalyi esztendő első felében felélték tartalékaikat, és jelentősen csökkent a vásárlási kedv. Különösen azzal elégedett az ügyvezető igazgató, hogy a tavalyi eredmény megegyezett a tavalyelőttivel, pedig a költségek – például az energiaárak – jelentősen emelkedtek.

A barkácspiac még mindig fejlődőben van, hosszabb távon azonban a termékskála átstrukturálódása várható a hagyományos barkácstermékektől (gépek, vasáruk, faáruk) a szabadidős, szórakozást nyújtó termékek felé. Tavaly a különféle barkácsláncok összesen nyolc áruházat nyitottak, s közülük kettő a piacra frissen belépett német Bauhaus egysége volt. A piacot a hipermarketek térnyerése is befolyásolja, hiszen forgalmuk 30-40 százalékát teszi ki a barkácsáruházak kínálatához hasonló termékek eladása – mondta a cégvezető. Másrészt a közelmúltban piacra lépett Aldi polcain szintén erős a műszakicikk-szegmens.

Ez a helyzet a barkácsláncoktól újfajta üzletpolitikát kíván, ennek markáns része a szaktanácsadás és egyéb szolgáltatások. Ezért a cég egyes versenytársaitól eltérően nem csökkentette, hanem 15 százalékkal növelte alkalmazottai számát, hiszen a vevők igénylik az eladók segítségét, és ezzel komoly előnyhöz lehet jutni a folyamatosan éle-

sedő versenyben. A Praktiker ugyanakkor, úgy látva, hogy több a lakásfelújítás, mint az építkezés, növelte a csempefélék, szaniteráruk eladóterületét. A frankfurti tőzsdén bejegyzett Praktiker AG az európai barkácspiac egyik meghatározó szereplője; 27 ezer embernek ad munkát és nyolc országban több mint 420 áruházat üzemeltet. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.