Cordia Terrace Residence, első ütem: 420 ezer forint/négyzetméter
Az első, 1,7 milliárd forintba kerülő ütem 2 épületének szerkezete elkészült, a lakások mérete 28 négyzetmétertől indul, és 130 négyzetméterig tart - ismertette Bálint Attila projektigazgató.
Épületenként két olyan lakás van, amelyhez csak erkély tartozik, a többihez teraszok csatlakoznak. Van olyan alig negyven négyzetméteres lakás, amelynek a terasza ötven négyzetméternél is nagyobb. A legkelendőbbek a 60-65 négyzetméteres, egy és két félszobából álló lakások.
A Gazdagréti lakótelep közelében lévő teljes beruházás 9 épületből áll majd, amelyekben mintegy 200 lakás kap helyet. A lakásszám a vevők igényétől is függ, hiszen eddig is több kisebb lakást kellett egybenyitni. A második ütem két házát ősszel kezdik építeni.
A fejlesztő Cordia Magyarország Zrt. a Futureal csoport cége. A Futureal jelenleg folyó fejlesztései meghaladják a 400 milliárd forintot, legnagyobb projektjük a Corvin sétány Józsefvárosban. A Cordia tavaly több mint 460 lakást értékesített.


