Édesebb volt a torta?
KUTATÁS. Nagyobb, mint a Magyar Reklámszövetségé (MRSZ), és az egyes szeletek aránya is némileg eltérő – így jellemezhető röviden a Mediaedge:cia kutatási divíziója, a MediaLab által közzétett magyarországi reklámtorta.
A nettó áras (az ügynökségi jutalékot is tartalmazó) költésbecslés a televíziós reklámpiac esetében a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) 2007-re vonatkozó adataiból indult ki. A MEME 29, az össznézettség 94 százalékát képviselő adatszolgáltatójának információi szerint a televíziós reklámpiac tavaly – a barterek és az ügynökségi jutalék nélkül – 70,1 milliárd forintra rúgott. Az ügynökségi jutalékkal a MediaLab szerint a piac mérete így 82 milliárd forint volt (ez több mint hétmilliárddal meghaladja az MRSZ becslését), ebből 70 milliárdot az országos, 12-t a kábelcsatornák könyveltek el. Az idén ebben a szegmensben 87 milliárd forintos reklámköltés várható, az országos csatornák öt-, a kábelcsatornák együttesen 12-13 százalékos növekedésre számíthatnak.
A két becslés között a legnagyobb arányú eltérés a rádiós reklámpiac esetében mutatkozik: míg az MRSZ szerint tavaly a piac 9,6 milliárd forintra zsugorodott, addig a MediaLab közel másfélszer ekkora, 13,5 milliárdos költést valószínűsít. Jobbágy Tamás, a Mediaedge:cia kutatási igazgatója szerint a becslés még így is szerénynek mondható, nem kizárt ugyanis, hogy a helyi adók – jószerével ismeretlen nagyságú – bevételeit kissé alulbecsülték.
Az internettel kapcsolatban ugyanakkor lényegében megegyeznek a tavalyi adatok: mind az MRSZ, mind a MediaLab 14 milliárd forintos piacmérettel számol, ehhez a display hirdetések 9,5, a keresőmarketing pedig 1,1 milliárdos tétellel járult hozzá. Az összhang az idei előrejelzésre is kiterjed: az MRSZ és a MediaLab egyaránt ötmilliárd forintos növekedésre számít, ebből a keresőmarketing több mint 100 százalékos bővüléssel veszi ki a részét. A tavalyi, 19,5 milliárd forintos költést a prognózis szerint szinten tartó közterület „beelőzése” így várhatóan csak 2009 attrakciója lesz.
A sajtó a tavalyi reklámtortában – a MediaLab szerint – 71 milliárd forintos szelettel képviseltette magát, az idén ez az összeg az előrejelzés szerint mintegy kétmilliárd forinttal nőhet. (Itt újfent a MediaLab becslése a nagyobb, a 2007-es adat több mint hárommilliárd forinttal haladja meg az MRSZ becslését.)
Ha nem is az online piac bővülésének ütemére, de bőven átlag feletti, 20 százalékos növekedésre számít a MediaLab az indoor reklámpiacon, így ez a szegmens az idén 1,8 milliárd forintos szelettel képviseli magát a várhatóan 214 milliárd forintot érő reklámtortában.
A direkt marketing költéseket a MediaLab sem becsülte meg. Ebben a szegmensben a Direkt Marketing Szövetség szerint 2006-ban 28 milliárd forintot költöttek el, a piac tavalyi méretére vonatkozó felmérés eredményét még nem tették közzé. Ez a terület a médiaügynökségek jelenlegi gyakorlatától még távol áll – tájékoztatta Jobbágy Tamás lapunkat, de hozzátette: elképzelhető, hogy jövőre a becslést kiterjesztik. VG


