BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre inkább nő az áfa szerepe

Bár a cégek nagy része az általános forgalmi adót csak tehertételnek és komoly kockázatok forrásának tekinti, alapos tervezéssel az áfafizetés terén jelentős megtakarítások érhetők el – derül ki a KPMG felméréséből. E szerint a vállalkozások mind tudatosabban közelítenek az áfafizetés kérdéséhez, ám még bőven akad tennivaló az adónem kezelésére hivatott rendszerek fejlesztése terén, s érdemes kapcsolatokat létesíteni a hatóságokkal és a törvényhozókkal is. Jelentős versenyelőny származik abból, ha a cégek üzleti szemmel tekintenek az áfára és tudatosan törekednek az optimális pozíció elérésére, akár az árazás, akár az üzleti folyamatok kiszervezése vagy az új beruházási helyszínek kiválasztása terén – mutat rá Philippe Norré, a KPMG budapesti irodájának adópartnere, nemzetközi közvetett adózási részlegének helyettes vezetője. Hozzáteszi: az áfa hatékonyabb kezelése számos új lehetőséget nyit meg a cégek számára, ám a 22 ország több mint ötszáz pénzügyi szakemberének a véleményén alapuló felmérés szerint ma még kevesen ismerik fel ezeket. Ennek hátterében sokszor az húzódik meg, hogy szűkösek a vállalkozáson belüli erőforrások, és gyakran a pénzügyi vezetők sincsenek eléggé tisztában a közvetett adók világával.

Magyarország esetében különösen igaz az, hogy az általános forgalmi adót csupán teljesítendő kötelességnek és nem lehetőségek forrásának tekintik a vállalkozások. Jelentős részük csak akkor figyel oda az áfafizetéssel kapcsolatos részletekre, amikor már nem kerülhetők meg a gondok, például az adóhatóság vizsgálatot kezdeményez – vélekedett Földes Balázs, a KPMG áfatanácsadásért felelős szenior menedzsere. Holott erre az adónemre nem csak a kínálkozó lehetőségek miatt érdemes odafigyelni. Ma már az áfaszabályok követése jelenti a legnagyobb adókockázatot a vállalatok számára, és nem a társasági vagy a jövedelemadó befizetése, mint korábban. A nemzetközi pénzügyi vezetők fele az áfával kapcsolatos hibákat nevezte a legkomolyabb kockázattal járó tévedésnek, míg a társasági adót csak 38 százalékuk tekinti fő rizikófaktornak. Ráadásul a cégvezetők 75 százaléka úgy véli, nőni fog a közvetett adók, így az áfa és más forgalmi adók szerepe. A globális adóverseny hatására ugyanis a világon mindenhol csökkennek a társaságiadó-ráták. A válaszokból ugyanakkor kitűnik: a cégvezetők Nagy-Britannia áfarend-szerét ítélik a leginkább vállalkozásbarátnak. Hazánk a 32 országot felölelő listán a 28–29. helyet szerezte meg, vagyis megítélésünk ezen a téren sem valami rózsás. Földes Balázs szerint ugyanakkor a helyezés részben azt a vélekedést tükrözi, hogy Magyarországon kelet-európaias jogszabályi-hatósági szemlélet uralkodik, a kiszámíthatóság foka alacsony, és az ellenőrzések során olykor-olykor mindenáron hibát kereső, aránytalan vagy túlzó attitűd tapasztalható a hatóságok részéről. A magyar adóhatóság fejlődésével és az új áfatörvény hatálybalépésével azonban ez a megítélés idővel javulhat – véli a szakember. KR

11 százalék

A KPMG felmérése szerint a cégek négyötödén évente több mint 200 millió dollárnyi áfa „áramlik át”.

Ugyanakkor igen meglepő, hogy a válaszadó pénzügyi vezetők csupán 11 százaléka ítélte úgy meg, hogy az általános forgalmi adó által versenyelőnyre tehet szert.

Ugyanakkor igen meglepő, hogy a válaszadó pénzügyi vezetők csupán 11 százaléka ítélte úgy meg, hogy az általános forgalmi adó által versenyelőnyre tehet szert.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.