Elhúzott mellettünk a világ: egyre nagyobb kátyúban a magyar foci

Az első fecske a Fehérvár volt, amelynek a vezetése néhány nappal azután, hogy a csapat megnyerte a Ligakupát, bejelentette: nem kívánnak indulni az Intertotó Kupában, holott a sorozat megnyerése feljogosította volna erre a klubot.

A fehérváriak töredelmesen bevallották: döntésükben komoly szerepet játszott, hogy egy ilyen sorozatban való szereplés rengeteg pénzbe kerül, mérkőzésenként általában 13-15 millió forintos költséggel kell számolni. Ráadásul az első ellenfél egy kazah csapat lenne, tehát nem a szomszédba kellene utaznia a gárdának.

Aztán a Fehérvár után sorban jöttek a többiek, különböző okokra hivatkozva az Újpest és a Kaposvár is visszautasította az indulást. Végül egy olyan csapat vállalta a szereplést, amely mögött egy tőkeerős befektető áll: a Budapest Honvéd képviseli hazánkat a sorozatban.

Mondhatnánk persze, hogy nem kell túldramatizálni a helyzetet, hiszen csak az Intertotó Kupáról van szó, a kupaszereplés visszautasítása azonban még e kevésbé a figyelem középpontjában álló sorozat esetében is komoly gazdasági következményekkel járhat. Nyilván nem elsősorban a közvetlen bevételekről (a díjakról vagy a meccsnapi bevételről, amely Magyarországon sajnos igen csekély) van szó, hanem sokkal inkább a közvetettekről.

A nemzetközi kupaszereplésnek köszönhetően például a szponzorok nagyobb közönséget érhetnek el a támogatott csapat révén, így a szerződések újratárgyalásakor kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhet az adott klub, s az is elképzelhető, hogy az induló csapat egy nagyobb nevű ellenfelet kap ki, s így valamelyik hazai csatorna leadja a meccset, ez a közvetítési jogok értékesítése révén jelenthet bevételt.

Emellett a nemzetközi meccsekre gyakran játékosmegfigyelők is kijárnak, s ha az adott egyesület valamely labdarúgójára felfigyelnek, a csapat játékostranszferből is jelentős forrásokhoz juthat. A lehetőségek tehát megvannak, a csapatok azonban nem akarnak vagy inkább nem mernek élni vele.

Persze bizonyos szempontból érthető, hiszen az említett 15 millió forint egyes klubok költségvetésének akár a 8-10 százaléka lehet, azonban azt is látni kell, hogy az évtizedek óta lefele tartó magyar futball soha nem tud megállni a lejtőn, ha elutasítja az ilyen lehetőségeket.

Ahogy a magyar sport még mindig oly sokszor, persze a labdarúgás is várhat segítséget az államtól. Sőt bizonyos esetekben még kap is. Erre jó példa a kormány nemrégiben bejelentett kezességvállalása az Advertum Kft. 5,2 milliárd forintos hitelére, amelynek jelentős részéből (3,1 milliárdból) egyébként egy másik futballal foglalkozó szervezet, a Profi Liga Kft. állammal szemben fennálló tartozását fizetik ki.

Azonban hosszú távon biztosan nem ez a megoldás. Már csak azért sem, mert az állam 1990 óta fokozatosan vonul ki a sportból, öneltartásra kényszerítve ezzel lényegében az összes hazai sportágat. Felvetődik tehát a kérdés, hogy miért éppen egy olyan sportot kellene támogatnia, amely amellett, hogy a világ nagy részén képes megélni állami segítség nélkül is, még sikereket sem szállít az országnak.

Persze visszavághatnának a magyar klubok, hogy Magyarországot nem lehet összehasonlítani Angliával vagy Olaszországgal, ahol a egyes csapatok a magyar labdarúgó első osztály költségvetésének mintegy tízszereséből gazdálkodnak. Panaszolhatnák, hogy kicsi a piac, s ez okozza a gondokat.

Azonban nálunk kisebb országok is bebizonyították, hogy lehet gazdaságosan működtetni futballklubokat állami segítség nélkül is. Tulajdonképpen egy dolog kell hozzá: megfelelő gazdasági szemlélet a vezetés részéről. Ki kell dolgozni egy stratégiát, amely az adott körülmények között biztosít megélhetést a magyar focinak. Ha nem lehet elég pénzt szerezni a szponzoroktól és a közvetítési jogokból, mert kicsi a piac, akkor még mindig lehet építeni mondjuk a játékostranszferre, ahogy ezt mások megteszik.