BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhúzott mellettünk a világ: egyre nagyobb kátyúban a magyar foci

Közelíthetjük akárhonnan, a lényeg ugyanaz: újabb lépést tett a magyar futball az összeomlás felé. A múlt héten több csapat is visszautasította a nemzetközi kupaszereplést, ez azt mutatja, hogy egy igen kedvezőtlen gazdasági spirálba került a sportág, amelyből nehéz lesz kikeveredni.

Az első fecske a Fehérvár volt, amelynek a vezetése néhány nappal azután, hogy a csapat megnyerte a Ligakupát, bejelentette: nem kívánnak indulni az Intertotó Kupában, holott a sorozat megnyerése feljogosította volna erre a klubot.

A fehérváriak töredelmesen bevallották: döntésükben komoly szerepet játszott, hogy egy ilyen sorozatban való szereplés rengeteg pénzbe kerül, mérkőzésenként általában 13-15 millió forintos költséggel kell számolni. Ráadásul az első ellenfél egy kazah csapat lenne, tehát nem a szomszédba kellene utaznia a gárdának.

Aztán a Fehérvár után sorban jöttek a többiek, különböző okokra hivatkozva az Újpest és a Kaposvár is visszautasította az indulást. Végül egy olyan csapat vállalta a szereplést, amely mögött egy tőkeerős befektető áll: a Budapest Honvéd képviseli hazánkat a sorozatban.

Mondhatnánk persze, hogy nem kell túldramatizálni a helyzetet, hiszen csak az Intertotó Kupáról van szó, a kupaszereplés visszautasítása azonban még e kevésbé a figyelem középpontjában álló sorozat esetében is komoly gazdasági következményekkel járhat. Nyilván nem elsősorban a közvetlen bevételekről (a díjakról vagy a meccsnapi bevételről, amely Magyarországon sajnos igen csekély) van szó, hanem sokkal inkább a közvetettekről.

A nemzetközi kupaszereplésnek köszönhetően például a szponzorok nagyobb közönséget érhetnek el a támogatott csapat révén, így a szerződések újratárgyalásakor kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhet az adott klub, s az is elképzelhető, hogy az induló csapat egy nagyobb nevű ellenfelet kap ki, s így valamelyik hazai csatorna leadja a meccset, ez a közvetítési jogok értékesítése révén jelenthet bevételt.

Emellett a nemzetközi meccsekre gyakran játékosmegfigyelők is kijárnak, s ha az adott egyesület valamely labdarúgójára felfigyelnek, a csapat játékostranszferből is jelentős forrásokhoz juthat. A lehetőségek tehát megvannak, a csapatok azonban nem akarnak vagy inkább nem mernek élni vele.

Persze bizonyos szempontból érthető, hiszen az említett 15 millió forint egyes klubok költségvetésének akár a 8-10 százaléka lehet, azonban azt is látni kell, hogy az évtizedek óta lefele tartó magyar futball soha nem tud megállni a lejtőn, ha elutasítja az ilyen lehetőségeket.

Ahogy a magyar sport még mindig oly sokszor, persze a labdarúgás is várhat segítséget az államtól. Sőt bizonyos esetekben még kap is. Erre jó példa a kormány nemrégiben bejelentett kezességvállalása az Advertum Kft. 5,2 milliárd forintos hitelére, amelynek jelentős részéből (3,1 milliárdból) egyébként egy másik futballal foglalkozó szervezet, a Profi Liga Kft. állammal szemben fennálló tartozását fizetik ki.

Azonban hosszú távon biztosan nem ez a megoldás. Már csak azért sem, mert az állam 1990 óta fokozatosan vonul ki a sportból, öneltartásra kényszerítve ezzel lényegében az összes hazai sportágat. Felvetődik tehát a kérdés, hogy miért éppen egy olyan sportot kellene támogatnia, amely amellett, hogy a világ nagy részén képes megélni állami segítség nélkül is, még sikereket sem szállít az országnak.

Persze visszavághatnának a magyar klubok, hogy Magyarországot nem lehet összehasonlítani Angliával vagy Olaszországgal, ahol a egyes csapatok a magyar labdarúgó első osztály költségvetésének mintegy tízszereséből gazdálkodnak. Panaszolhatnák, hogy kicsi a piac, s ez okozza a gondokat.

Azonban nálunk kisebb országok is bebizonyították, hogy lehet gazdaságosan működtetni futballklubokat állami segítség nélkül is. Tulajdonképpen egy dolog kell hozzá: megfelelő gazdasági szemlélet a vezetés részéről. Ki kell dolgozni egy stratégiát, amely az adott körülmények között biztosít megélhetést a magyar focinak. Ha nem lehet elég pénzt szerezni a szponzoroktól és a közvetítési jogokból, mert kicsi a piac, akkor még mindig lehet építeni mondjuk a játékostranszferre, ahogy ezt mások megteszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.