Mindennapi pletykáink - negyvenezer éves tapasztalat mögöttünk
Az egyik hazai nagyvállalat kereskedelmi igazgatója – hívjuk Lucának – elhatározta: mivel közeledik a tavasz, fogyókúrázni fog, pár napos tisztítókúrával, diétával, napi testmozgással. Egy-két hétig nem is volt gond, de aztán a kemény koplalás miatt drasztikusan sok kilót adott le, nyúzott volt, feltűnően ideges. Az asszisztensét faggatta mindenki, talán szerelmi csalódása van, vagy baj van az egészségével? Mivel az elsőre nem volt semmi bizonyíték, a másodikra viszont több is, hisz az igazgató nem járt le az étkezdébe, beesett az arca, az asszisztens nyaggatására pedig kitérő választ adott, így a rémhír gyorsan szárnyra kelt: a fiatal vezetőnő súlyos beteg.
Gizike – az ősrégi viccek miatt hívjuk most így az asszisztenst – aggodalmát megosztotta a marketingasszisztenssel, aki elmondta a tikárságvezetőnek, aki a pénzügyre vitte el a hírt, hogy a kereskedelmi igazgató beteg. Rákra gyanakodtak: egy daganatos betegség indokolná a hirtelen testsúlyvesztést – érvelt Gizike. Summa summarum, másfél hónap múlva már a cég vezérigazgatója hívatta be Lucát, s aggódva kérdezte, hogy van az egészsége, nem akar-e hosszabb szabadságra menni, és ha bármiben segítségre szorul a betegsége miatt, a vállalatra számíthat. Luca értetlenkedve nézett, neki ugyanis fogalma sem volt, hogy milyen rémhír terjed vele kapcsolatban a munkahelyén. A betegségéről szóló pletykát mindenki olyan komolyan vette, hogy még azután is sokan sajnálkozva néztek rá és aggódva figyelték az étvágyát, miután a belső intraneten közhírré tették, hogy Luca egészséges és a betegségéről szóló híresztelések megalapozatlanok voltak.
Mindenkit (meg)érint
Ez a pletyka csak egy a sok közül, nap mint nap hallunk, esetleg terjesztünk egy-egy (rém)hírt, nagy gyakorlatunk van benne, hiszen már legalább negyvenezer éve pletykálkodunk. Elődeink ugyanis ekkortájt kezdtek feladatok szerinti csoportokban küzdeni a mindennapi betevőért, s azóta van lehetőség társaságban megosztani az információt, hogy ki potyázott a közösből, ki nem, és hogy ki miért van közelebb a tűzhöz. A több ezer év alatt a pletykakultúra egy dologban nem változott: az erkölcs elítéli és tiltja a pletykát, a mindennapok pedig rendre a nyakunkba zúdítják őket. Mindenki viszonyul valahogy hozzájuk, de kevesen vannak, akik ezt nyíltan kellemesnek vagy szükségesnek ismerik el, pedig a pletykának egy vállalaton belül kedvező hatásai is lehetnek, ha az adott szervezetnek jó a belső kommunikációja – mondta el lapunknak Szvetelszky Zsuzsanna. A pletykakutató, kommunikációs szakértő és egyetemi tanár hozzátette: a mesterséges beavatkozások viszont könnyen rémhírré vagy rágalommá alakítják őket.
Célkeresztben
A vezető viselkedése mindig górcső alatt van, és számos okot adhat bármilyen mendemondára. A vezető szerelmi élete, magánútjai, öltözködése, hobbijai, szokásai – mind olyan téma, amelyről szívesen hallanak a kollégák új információkat, és szívesen terjesztik is azokat.
A vezető minden esetben számíthat arra, hogy a legjobban terjedő pletykák egy része róla szól, a beosztottak érdeklődése felé fordul – jelezte Szvetelszky Zsuzsanna. A vezetők körül elsősorban portrépletykák keringhetnek, de a gyógy- és a navigációs pletyka is sűrűn kötődik a személyéhez.
A pletykakutató szerint a vezetők a szóbeszédekkel kapcsolatban két dolgot tehetnek: vagy nem avatkoznak be az áramlásukba, vagy átalakítják (például szervezeti hírré, vitává), és tudatosan kiaknázzák a benne rejlő kommunikációs potenciált (például tudásmegosztás).
Szükséges rossz
A pletyka gyorsan rehabilitálódik, és komoly tartalékok rejlenek az ilyen típusú informális, spontán beszélgetések sajátos hálózatában – állítja Szvetelszky Zsuzsanna. Ez ugyanis lehet egyfajta diszkréciópróba és igen fontos szerepet kaphat információs csatornaként is egy döntés-előkészítési folyamatban, illetve közvetlenül segítheti is egy vezető vagy egy HR-szakember munkáját.
Egyre gyorsabb
A pletyka ugyanis nem csupán egy publikussá vált információ valakiről, akit ismerünk, lehet egy közösségi érzést erősítő kapocs, de lehet egy szervezet informális kommunikációs csatornája is. A közvetlen főnök iránti utálat vagy egy bajban lévő kollégának való diszkrét segítségnyújtás például egyaránt olyan eset, amikor egy-egy szűkebb közösség nyugodtan pletykálkodhat a témáról, köztük marad az információ, és szövetséget épít köztük. Ha több ezer év alatt nem szoktunk le a pletykálkodásról, már nem is fogunk, legfeljebb a „csatornák” száma bővül. Manapság ugyanis nemcsak a családban, a baráti körben és a munkahelyeken, hanem SMS-ekben, blogokban is terjednek a szóbeszédek, ráadásul gyorsabban, mint valaha.
A teljes cikk a manager magazin júniusi számában olvasható
