BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szolnoki papírgyár - Függöny, 200-an biztosan nem tapsolnak

Végleg bezár a Mondi szolnoki papírgyára, a 255 alkalmazott közül 201 munkaviszonyát június 16-i hatállyal felmondják, miután a márciusban leállított gyár utolsó potenciális szakmai vevője is elállt vételi szándékától - kelentette be Ferencz Gábor a cég igazgatóságának elnöke.

A gazdasági vezető tájékoztatása szerint a vevőjelöltek a papíripar kedvezőtlen kilátásai mellett, a politikai és gazdasági helyzet bizonytalansága, a magas energiaárak és a magyar energiapiac átláthatatlansága miatt álltak el vásárlási szándékuktól.

A munkájukat elvesztő dolgozók átlagosan 11 havi átlagkeresetüknek megfelelő pénzbeli juttatásban részesülnek. Azok az alkalmazottak, akik 1995 óta a Mondi illetve az előd, Neusiedler cég állományában voltak 16 havi átlagkeresetüket kapják meg végkielégítésként.

Ferencz Gábor közölte azt is: a menedzsment a továbbiakban a gyárat ipari parkként, szolgáltató és logisztikai centrumként próbálja meg értékesíteni.

Az elnök idén március elején jelentette be, hogy a hónap közepén leállítja a termelést szolnoki gyárában a Mondi Business Paper Hungary Zrt. és a tulajdonos az egységet értékesíti. A Mondi-csoport az irodai kommunikációs papírok piacának telítettsége miatt kényszerült erre a lépésre. Ferencz Gábor akkor 80 százalék esélyt látott arra, hogy szakmai befektetőt találnak. A vevővel szemben egyetlen kikötésük volt, hogy irodai kommunikációs papírokat nem állíthat elő Szolnokon.

A dolgozók munkaviszonyát a március 22-ei leállás után többször meghosszabbították, hogy a gárdát egybetartsák, és egy szakmai befektetővel megkötött sikeres adás-vétel után mihamarabb újra indulhasson a termelés.

A megyei kereskedelmi és iparkamara és APEH regionális igazgatóságának Jász-Nagykun-Szolnok megye félszáz legjobb vállalkozását bemutató TOP 50 című 2006-os kiadványában a Mondi Business Paper Hungary Zrt. az Electrolux Lehel Kft. után a második helyen végzett 35,7 milliárd forintos nettó árbevétele alapján. A cég 2005-ben 48,7 milliárd forint nettó bevételt könyvelhetett el. Az exportértékesítés 2006-ban 25,3 milliárd forintot, egy évvel korábban 39,9 milliárd forintot tett ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.