Cégvilág

Pendrive-körkép: melyiket válasszam?

Azt hihetnénk, hogy egy olyan egyszerű számítógépes kellék esetében, mint amilyen a memóriakulcs (pendrive) nagyon is egyszerű megválaszolni a „melyiket válasszam” kérdést. A Világgazdaság Online pendrive-piaci körképéből kiderül, hogy az aprócska eszköz nemcsak árban és tárkapacitásban, hanem az adatátvitel sebességében is különböznek, sőt némelyikük az adattárolásnál többre is képes.

Legtöbben zene- és kép-fájlok tárolásra, esetleg videók és filmek hordozására használják a memóriakulcsokat. Mivel a pendrive abszolút „plug-and-play” eszköz (azaz: a ma használatos operációs rendszerek mindegyike automatikusan felismeri), így az USB-porthoz történő csatlakoztatás után szinte azonnal előhívhatjuk a fájlokat, vagy éppen rámásolhatjuk azokat a kis helyet foglaló tárolóra.

A számunkra ideális eszköz kiválasztásánál bizonyára főként a kapacitás és az ár számít, pedig az írás és olvasás sebessége legalább ilyen fontos. A ma kapható modellek mindegyike megfelel az USB 2.0 szabványnak, így elméletileg akár 480 Mbit/s adatátviteli sebességet is elérhető – ez azonban csak ritkán valósítható meg a gyakorlatban.

Fontos lehet a pendrive külső mérete is: létezik olyan kialakítás is, amely alig nagyobb, mint maga az USB csatlakozó. A hagyományos hasábforma mellett találkozhatunk kifejezetten formatervezett darabokkal is – többnyire az alapmodellnél drágábban. Egyes gyártók (például a Kingston) pedig előre feltöltött játékprogramokkal próbálják elcsábítani a vásárlókat. Ha táskánkban mindig magunkkal visszük majd a pendrive-ot, akkor érdemes a kissé drágább por-, csepp- és ütésálló modellek közül választani.

Érdekes eredményeket kapunk, ha kiszámoljuk a „fajlagos költséget”, amelyből megtudjuk, hogy mennyibe kerül 1 GB tárkapacitás a memóriakulcsok világában? Némileg meglepő, hogy kapacitástól függetlenül nagyjából 650-690 forintba kerül egy-egy GB – tehát az árak majdnem lineárisan emelkednek. (A fajlagos költség kiszámításnál minden esetben a kategória legkedvezőbb árú eszközét vettük figyelembe.)

Jó tudni, hogy az árak gyorsan változnak – bizonyára ez is indokolja, hogy egy-egy konkrét modellnél igen jelentős árkülönbségek tapasztalhatók az egyes forgalmazóknál. Éppen ezért, miután kiválasztjuk a számukra leginkább megfelelő memóriakulcsot, érdemes még egyszer körülnézni a webáruházak aktuális ajánlataiban.

32 GB-tól lefelé

A jelenleg megvásárolhat legnagyobb kapacitású memóriakulcsot a Corsair kínálja: a FlashVoyager 32GB (22 056 forint; fajlagos költség: 690 forint/GB). A nagymemóriájú eszközzel azonban csupán 2 MB/s írási, és 10 MB/s olvasási sebességet érhetünk el, ami ekkora kapacitás esetén már igen hosszú adatátviteli időt okozhat. (Ha például a teljes kapacitást, azaz 32 GB-nyi anyagot töltünk fel, akkor a művelet 16384 másodpercig, azaz több mint 273 percig is eltarthat!). A gumírozott ház az ütések ellen nyújt védelmet, de az eszköz leejtése megelőzhető a nyakba akasztható pánttal.

Ekkora áttöltési időt nem mindenki fogad szívesen, szerencsére kaphatók ennél akár 15-ször gyorsabban dolgozó eszközök is – de az idő ebben az esetben is pénz, tehát a gyorsaságért cserébe magasabb vételárra kell számítanunk.

A 16 GB-os kategóriában a legkedvezőbb árú eszközök (10 470 forint; fajlagos költség: 654 forint/GB) a PQI i221 jelű termékcsalád tagjai. A több színkombinációban (fekete-narancs, fekete-piros, fehér-piros) kapható memóriakulcsok közepes átviteli sebességre képesek.
Valamivel drágább, de ütésálló burkolatú a Corsair Flash Voyager jelzésű, USB 2.0 kompatibilis modellje (11903 forint).

A 8 GB-os csoport árversenyének győztese a Kingston Pen DT 100 (5 340 forint; fajlagos költség: 667 forint/GB).

Ha fontos a csepp-, por- és ütésálló kivitel is, akkor az ADATA szintén 8 GB kapacitású, RB19 jelű modelljét érdemes választani (5556 forint), ha pedig a formatervezett kialakítás is számít, akkor az ADATA RB1 (6000 forint) ajánlható.

A már említett színes PQI i221 sorozat 8 GB-os változatban is kapható, a színes apróságok ára 6132 forintnál kezdődik.

Az átlagosnál nagyobb adatátviteli sebesség tükröződik az árban is. Az ADATA PD7 200X jelű, ütésálló burkolatú memóriakulcsáért például 19 200 forintot kell leszurkolnunk. A 8 GB-os kapacitású eszköz írási sebessége 20MB/s, olvasási sebessége pedig 30MB/s.

A sort a folytathatjuk a 4GB-os kapacitású darabokkal, de érdemes figyelembe venni, hogy az újabb alkalmazásokkal készült fájlok mérete miatt ez a 4 GB hamarosan kevés lesz. Ilyen (ma már kiskapacitásúnak nevezhető) tárolót csak akkor érdemes választani, ha a könnyen mozgósítható eszközre kívánunk archiválni például egy komplett fotóalbumot. A legalacsonyabb áron beszerezhető 4 GB-os memóriakulcs a Kingston DataTravaler (2 757 forint; fajlagos költség: 689 forint/GB), de ugyanennyiért juthatunk a PQI i221 sorozat színes eszközeihez is.

A bűvös U3

Ha a memóriakulcson tárolva önállóan használható alkalmazásokat is hordozhatóvá szeretnénk tenni, akkor érdemes U3 -kompatibilis memóriakulcsot választani. Az U3 azt teszi lehetővé, hogy az olyan programokat, mint például a Skype vagy Mozilla Firefox egyenesen a pendrive-ra töltsük, így azokat később bármely számítógépen használhatjuk. A fejlettebb U3-as eszközöket beépített vírusvédelemmel is ellátták. (A U3 használatához Windows2000 esetén telepíteni kell a javítócsomagot (SP4), XP esetén pedig SP2 is szükséges!)

A 16 GB kapacitású SanDisk Cruzer Contour (16 800 forint; fajlagos költség: 1050 forint/GB) viszonylag magas ára nemcsak az U3-kompatibilitással, hanem az átlagnál magasabb adatátviteli sebességgel indokolható (írási sebessége 18 MB/s, olvasási sebessége 25 MB/s).

„Fele-kapacitás és harmad-ár” jellemzi a SanDisk Cruzer Micro U3 8GB jelű modelljét (6 132 forint), sajnos azonban az eszköz adatátviteli sebessége is jóval kisebb, mint a „nagytestvéré” (írási sebessége 5 MB/s, olvasási sebessége 7 MB/s).

Ha a 8 GB-os kategóriában is a gyors eszközre van szükségünk, válasszuk a Sandisk Cruzer Contour U3 ReadyBoost jelű modelljét (8 700 forint), amely 18 MB/s írási, és 25 MB/s olvasási sebességet ígér.

Az U3 áldásait a kisebb tárkapacitás esetén is évezhetjük: a Sandisk Cruzer Micro U3 Ready Boost 4 GB-os változatáért 3 515 forintot, a 2GB kapacitásúért 2 442 forintot kell fizetnünk.

fajlagos költség GB pendrive tárkapacitás Kingston SanDisk ADATA
Kapcsolódó cikkek