Vonzóbb célpont lett Németország
Meglepően jól teljesítettek az elmúlt esztendőben a legnagyobb német cégek, amelyek bővülését nem fogta vissza a gazdasági krízishelyzet. A németországi társaságok lendületét a gyenge dollár, a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság és a rohamosan emelkedő üzemanyag- és energiaárak sem törték meg, sőt szakértők úgy vélik, hogy számottevő visszaesésre a közeljövőben sem kell számítani – derül ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung összeállításából.
Az elemzés szerint a száz legnagyobb német cég jövedelmezősége jelentősen javult tavaly. A társaságok nyeresége átlagosan 17 százalékkal emelkedett, lényegében változatlan forgalom mellett, így az átlagos árbevétel-arányos eredmény az egy esztendővel korábbi 4,4 százalékról 5,4-re nőtt. A rendkívül gyenge dollár ellenére is jól ment a nagyobb vállalatoknak Németország határain túl is, így a korábban prognosztizált gyenge export sem fékezte teljesítményüket. Szakértők felhívják a figyelmet, hogy bár az idén némi eredménycsökkenésre lehet számítani, jelentősebb nyereségzuhanástól nem kell a vezető német társaságoknak tartaniuk.
Nem véletlen tehát, hogy egy a közelmúltban publikált elemzés szerint a vállalatok továbbra is a világ legvonzóbb befektetési célpontjai között tartják számon Németországot. A PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég legutóbbi (egyébként minden évben elkészített, s ezúttal 834 nemzetközi vállalat vezetőinek véleményén alapuló) felméréséből kiderült, hogy a 80 milliós ország az egyetlen olyan nyugat-európai állam, amely bekerült a tíz legvonzóbb befektetési célpont közé.
Az elmúlt esztendőben egyébként árbevétel alapján 108,9 milliárd eurós forgalmával a Volkswagen volt a legnagyobb vállalat, amely egy helyet előrelépett 2006-hoz képest, köszönhetően annak, hogy a tavalyelőtti első Daimlerrel ellentétben növelni tudta az árbevételét. Jövedelmezőség szempontjából azonban korántsem az autóipari vállalatok teljesítettek a legjobban, így a legmagasabb adózott nyereséget sem e két cég könyvelhette el. A Bayer vegy- és gyógyszeripari csoport például 32,4 milliárd eurós forgalom mellett 4,7 milliárdos nyereségről számolt be, a 68,7 milliárdos árbevételt realizáló E.On pedig 7,7 milliárdos eredményt ért el.
A vezető cégek közül a legnagyobb árbevétel-növekedésről a hulladékgazdálkodással foglalkozó Rethmann adott számot, amely több mint 60 százalékkal, 7,6 milliárd euróra növelte a forgalmát, s ezzel a németországi szolgáltató cégek rangsorában a tizedik helyre lépett elő. A legnagyobb vesztes ezzel szemben a Motorola helyi leánya volt, amelynek több mint felével, 2,6 milliárdra zuhant a forgalma. vg


