A jelentés feltérképezi az üzletág globalizációs helyzetét, és a kereskedők jelenlétét piaci szektor, származási ország, regionális trendek és más hatások alapján is vizsgálja. Szakértők szerint az ingatlanfejlesztők részben ezeket az információkat is felhasználják, amikor arról döntenek, hogy hol és milyen típusú, mekkora kiskereskedelmi központot építsenek.
Nagy-Britanniában található a legtöbb nemzetközi kereskedő: a vizsgált cégek 55 százaléka jelen van a szigetországban. Spanyolország a második a listán: a meglepő eredmény szerint az elemzett cégek 51 százaléka fellelhető a piacán, és ez az ország növekvő globális jelentőségét mutatja. A nemzetközi kereskedelmi láncok viszonylag új célpontja Spanyolország, miután a gazdaság gyors növekedése az elmúlt években nagymértékben emelte a kiskereskedelem forgalmát és így az üzlethelyiségek iránti igényt is. Mindez jó alap a növekedéshez, és a kereskedők, valamint a befektetők piacról alkotott pozitív várakozásaival kiegészülve a jelek arra utalnak, hogy Nagy-Britannia első helyezése veszélyben lehet.
Francia- és Németországnak – a harmadik és negyedik helyen – szintén erős a globális jelenlétük, és az olyan felzárkózó piacok, mint az Arab Emírségek, Kína és Oroszország, bekerültek az első tízbe. Az Egyesült Államok (11. hely) meglepetésre nem került be a legjobb 10 közé. Az USA-ban a nemzetközi kereskedelmi cégek 39 százaléka van jelen, oda a CBRE elemzése szerint az érettség, a piac mérete, valamint a belföldi szereplők nagysága és ereje miatt csak a legerősebb nemzetközi kereskedők képesek belépni.
Magyarországon a 250 vezető üzletlánc alig 28 százaléka van jelen, ezzel hazánk a lista középmezőnyében helyezkedik el. Valamivel globálisabb a lengyel és a cseh kiskereskedelem, hiszen mindkét országban a vizsgált nemzetközi márkák legalább harmada már megtalálható. Azonban a tőlünk keletre fekvő országoknál vagy a nálunk lényegesen magasabb vásárlóerővel rendelkező Szlovéniánál a magyar piac egyértelműen globalizáltabb.
„A vezető nemzetközi kiskereskedelmi márkák piaca közel sem telített a régióban” – összegezte az elemzést Konthur Adrienne, a CB Richard Ellis budapesti ügyvezető igazgatója. „A jelenleg magas GDP-növekedést felmutató országokban robbanásszerűen bővül a kiskereskedelmi forgalom volumene, míg az érettebb piacokon inkább a kínálati paletta színesedése, mint a fogyasztás növekedése hajtja a kiskereskedelmi piacot. Magyarország ez utóbbi csoportba tartozik.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.