Ezt várja a magyarok nagy többsége: csak Orbán Viktor kormánya garantálja a rezsicsökkentést, a Tisza Párt eltörölné
Az elmúlt hónapokban számos, a Tisza Párthoz köthető szakértő is nyilatkozott a rezsicsökkentés megszüntetéséről, sőt több olyan dokumentum is napvilágot látott már, amely Magyar Péter pártjának megszorítási terveit tartalmazta. Bár Magyar Péter konzekvensen tagadja, hogy esetleges választási győzelme esetén a rezsiköltségek emelésére készülne, önellentmondásba is keveredett, hiszen korábban saját maga nevezte „humbugnak” a rezsicsökkentést.

Nem hisznek a Tisza-kormányban
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a felnőtt népesség többsége (56 százalék) nem hisz Magyar Péternek, és egy Tisza-kormány esetén a rezsidíjak emelkedését várja. A magyarok szinte ugyanilyen mértékben (60 százalék) gondolják azt, hogy választási győzelme esetén a Fidesz fenntartaná a rezsicsökkentést.
Érdekesség, hogy Magyar Péter még saját szavazóit sem tudta meggyőzni a kérdésben, hiszen a tiszások több mint egynegyede (27 százalék) gondolja azt, hogy a Tisza Párt győzelme esetén emelkednének a rezsiárak.
Százezres tehermentesítés
A kormány tájékoztatása szerint a rezsicsökkentés és a védett üzemanyagár jelenleg havi közel 100 ezer forintos terhet vesz le a magyar családok válláról. A nemzetközi energiaválság közepette ezek nélkül drasztikusan megugranának a kiadások. Az elmúlt időszakban az energiaellátás vált Európa egyik legkritikusabb kérdésévé. A közel-keleti konfliktus hatásai begyűrűztek a kontinensre, árrobbanást és bizonytalanságot okozva. Ebben a környezetben a magyar kormány közleménye szerint kulcsfontosságú a rezsicsökkentés és a védett üzemanyagár.
A számok egyértelműek: egy átlagos család havi költségei közel 100 ezer forinttal lennének magasabbak a jelenlegi intézkedések nélkül.
- A benzin esetében ez havi 48 600 forintos többletet jelentene;
- a gázszámla 31 ezer forinttal;
- az áramszámla pedig 16 ezer forinttal nőne.
A helyzetet tovább nehezíti az orosz energia körüli politikai feszültség és az Ukrajna felől érkező ellátási bizonytalanság. A Barátság kőolajvezeték körüli problémák miatt az üzemanyag-ellátás is nyomás alá került. A kormány álláspontja szerint az alternatív forrásokra való gyors átállás hatalmas költségekkel járna, amit végső soron a lakosság fizetne meg.


