Sorsdöntő hetek elé néznek a nagy légitársaságok
Az utasforgalommal általában nincs gondjuk, a szezont sikerülhet elhúzni október közepéig. Súlyos problémáik azért vannak, mert egyre kevésbé képesek ellensúlyozni a dráguló üzemanyag miatti pluszköltségeiket.
A legnagyobbakat sem kerülte el a válság, erre kiváló példa a British Airways (BA), amelynek vezérigazgatója, Willie Walsh szerint is az eddigi legrosszabb üzleti körülmények között üzemel. Az üzletember szerint sem élik túl az őszt a gyengébb cégek. A napokban 88 százalékot zuhant a BA negyedéves várt profitja az üzemanyagár-emelések miatt, és alig érte el a 37 millió fontot, míg a tavalyi azonos időszakban a nyereség meghaladta a 298 milliót. A vállalat, amely régebben naponta mindössze három-, jelenleg azonban nyolcmillió fontot költ csak üzemanyagra, télen 3 százalékkal kevesebb járatot tervez indítani, hogy spóroljon a kevéssé népszerű útirányokon.
Az üzemanyagár-válság kezdete óta több mint húsz légitársaság jelentett csődöt világszerte. A kiútkeresési stratégia elemeként a cégek nagy része emeli a jegyárakat és csökkenti járatai számát. Ugyanezt végzi a német Lufthansa is, amely éppen a hét végén alkudott meg a sztrájkoló földi személyzettel. A szakszervezet 9,8 százalékos béremelést követelt, a legnagyobb német légitársaság ezzel szemben 6,7-et ajánlott.
A sztrájk a Lufthansának súlyos veszteségeket okozott, a légitársaság több belföldi, illetve európai, valamint tengerentúli járat törlésére kényszerült.
A cég ugyanakkor ugyancsak a hét végén arról számolt be, hogy 219 millió euróval sikerült növelni az első fél évben az üzemi eredményt 2007 azonos időszakához képest. A konszern nyeresége 402 millió euró volt – 2007 első hat hónapjában ez 992 millióra rúgott, ebből 503 milliót tett ki a Thomas Cook AG részvényeinek eladása, illetve 71 millió euró a WAM Acquisition SA által végrehajtott sajátrészvény-viszszavásárlásból származott.
A Malév vezetői is elismerték a közelmúltban, hogy az emelkedő olajár nyomása és az általános gazdasági recesszió miatt a cég a jövőben kénytelen átrendezni kapacitásait és erőforrásait. Az új startégia szerint a Malév az európai hálózatára koncentrál, ennek megfelelően az idei téli menetrendtől kezdődően megszünteti veszteséges hosszú távú járatainak üzemeltetését.
A Malév átalakítja a flottáját is. Európai hálózatát egyrészt a már kipróbált középtávú Boeing–737-NG gépekből álló flottájával, valamint az idei téli menetrendben forgalomba álló, költséghatékony és környezetkímélő, regionális célpontokra repülő Bombardier gyártmányú Q400-as turboprop repülőgépekkel fogja lefedni, ezek ugyancsak a Bombardier-től vásárolt CRJ-ket és a 2009 decemberétől fokozatosan kivonandó Fokker–70-es gépeket váltják majd ki.
További részletek itt olvashatók.