BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legújabb márka: BGYH Zrt.

Márkaügynökséget kért fel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A budapesti fürdőket, többek között a Széchenyi, a Gellért, a Rudas gyógyfürdőket, valamint a budapesti strandfürdőket működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vállalat-megújítási programba kezdett. A Ferenci Tibor által irányított cég új, egységes márkájának megalkotásához a B&P Social Branding márkaügynökséget kérte fel - áll a társaság közleményében.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Ferenci Tibor vezérigazgató által megkezdett teljes vállalatmegújítási program részeként a cég és a fürdők egységes márkavíziójának, majd arculatának és márkastratégiájának megalkotásával a B&P Social Branding márkaügynökséget bízta meg. Feladata a márka pozíciójának, stratégiájának, víziójának kidolgozására, valamint az ezt támogató teljes arculat kidolgozására vonatkozik.
 
„A fürdőkultúra Budapest és a budapestiek egyik legértékesebb vagyona. Így is kell bánjunk vele: úgy, hogy egyszerre használjuk ki a benne rejlő üzleti potenciált ugyanakkor elérhető élményként és szolgáltatásként ismét tegyük a budapestiek mindennapi rutinjának részévé. Ez részben üzleti-üzemeltetési, részben márkakérdés. A víz adott, most a márkát vonzóvá kell tenni és ezt profikra bíztuk.” – mondta el Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
 
„Számunkra a fürdő szó márka, melyet tartalommal, élménnyel, érzelemmel megtölteni nagy feladat és érdekes kihívás. Hiszünk abban, hogy a workshopokra alapuló módszertanunkkal sikerül a fürdőélményt, valamint a budapestiek e különleges értékét márkavízióvá és mindenki által képviselt márkastratégiává is alakítani.” – mondta Braun Róbert, a B&P Social Branding stratégiai tanácsadója

A budapesti fürdőket, többek között a Széchenyi, a Gellért, a Rudas gyógyfürdőket, valamint a budapesti strandfürdőket működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vállalat-megújítási programba kezdett. A Ferenci Tibor által irányított cég új, egységes márkájának megalkotásához a B&P Social Branding márkaügynökséget kérte fel - áll a társaság közleményében.VGO-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.