BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piacvezető szerepre tör a cseh repülőgépgyártó

Légiipar. A világ legnagyobb repülőgépgyártóinak első számú beszállítójává szeretne válni a cseh Aero Vodochody a. s. A magyar légierő által is használt oktató-kiképző gépeket előállító vállalat két évvel ezelőtt 44 millió dolláros veszteséget könyvelt el, ám a 2007-es sikeres privatizációját követően 273 millió dolláros árbevétel mellett 18 milliós üzemi nyereséget realizált.

Jana Studnicková, az Aero Vodochody vállalati ügyekért felelős igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a tervek szerint az idén 353 millió dolláros forgalom mellett 33 milliós üzemi nyereséget várnak. Repülőgép-alkatrészek gyártásában és a nagyvállalatoknak történő beszállításban látnak potenciált. Legnagyobb vásárlóik között van a Sikorsky helikoptergyártó, a Boeing és az Airbus-tulajdonos EADS is. Studnicková szerint, ha sikerül első számú beszállítóvá válniuk, a forgalmat akár három éven belül meg is duplázhatják.

A vállalat mindemellett régiós piacvezető szerepre tör. Ennek első lépéseként két romániai és egy lengyel gyártót vásárolt fel a közelmúltban, Magyarországon azonban egyelőre nem tervez akvizíciót.

A magyar Honvédelmi Minisztérium nyár elején kiképzési célra 350 óra repülési időt vásárolt az Aero Vodochody L–159B kiképző repülőgépén azzal a nem titkolt céllal, hogy azok a pilóták, akiket az új, negyedik generációs vadászgépre, a Gripenre képeznek át, ezen a típuson folytassák felkészülésüket.

Az Aero Vodochody százszázalékos tulajdonosa, a cseh– szlovák tőkebefektető társaság, a Penta Investment nem ismeretlen a magyar piacon: a vállalat ez év februárban vásárolta fel a Debreceni Hús csoportot, hazánk második legnagyobb húsipari társaságát. TL


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.