Cégvilág

Rekord után zuhanás a világelső elektronikai gyártónál

Az elektromos áramköröket szilíciumlapkára égető berendezések gyártásában világelső, holland ASML szerdán 73,3 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről.

Ez kevesebb a második negyedévi 192 milliónál és kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 166 milliónál is. Az elmaradás az egy évvel korábbi eredménytől már az első negyedévben megkezdődött, a világgazdasági lassulás okozta értékesítési nehézségek miatt. A bevétel 696 millió euróra csökkent a második negyedévi 844 millióról, és elmaradt a tavalyi harmadik negyedévi 934 milliótól is.
 
Az árait ugyan nagyrészt tartotta az ASML - az év elején az új berendezések árát még sikerült emelni, a harmadik negyedben ez már nem sikerült -, azonban az értékesítésben mind nagyobb a használt berendezések aránya, ez lenyomta a bevételt. Az első kilenc hónapban a bevétel 15 százalékkal kevesebb volt az egy évvel azelőttinél, idén egész évre a bevétel 20 százalékos csökkenését valószínűsítik a cégnél.

A távolabbi kilátások sem túl jók: a harmadik negyedévben 498 millió eurónyi új megrendelést szereztek - ezen belül több szólt új, mint használt berendezésekre -, ezzel szeptember végén a teljesítendő megrendelések értéke 1,028 milliárd euró volt. Majdnem sikerült tartani a szintet: június végén 1,106 milliárd euró volt az teljesítendő megrendelések értéke. Március végén a teljesítendő megrendelések értéke 1,167 milliárd euró volt, csakhogy tavaly év végén még 1,697 milliárd euró, és tavaly az első negyedév végén 2,163 milliárd euró.

A világon a lapkalitográfiai gépeknek értékben mintegy 60 százalékát szállító ASML tavaly még újabb rekord eredményeket ért el, habár a növekedés üteme erősen lassult. Az adózott eredménye 687,84 millió euróra nőtt a 2006-os 624,69 millióról. Előzőleg, 2006-ban még megkétszerezte az adózott eredményét a 2005-ös 333 millióról. Tavaly a nettó bevétele 3,809 milliárd euróra gyarapodott a 2066-os 3,597 milliárdról. 2005-ben 2,529 milliárd euró volt a nettó bevétele.

ár ASML szilícium elektronika berendezés
Kapcsolódó cikkek