Mennyire felelős a vállalat? CSR-tükör a munkaadóknak
A társadalmi felelősségvállalás (CSR) nemzetközileg és hazánkban is mind divatosabbá váló vállalati magatartás-modell dinamikus fejlődésében mind nagyobb hangsúlyt kapnak a felelősség belső, azaz a cégen belüli, és alapvetően a munkavállalókat érintő dimenziói.
Az új jelzőrendszer segítségével a munkaadó ugyan nem könyvelhet el díjakat, ám pontos és átfogó képet kap arról, hogy a profitot előállító munkavállalók szempontjából milyen erősségei, illetve hiányosságai vannak, és mindezek alapján hogyan és mely területeken képes javítani társadalmilag felelős üzleti gyakorlatát, működését.
Az eszköz tíz szempont alapján – egyebek között az esélyegyenlőség, a munkakörülmények, a bérezés, adatvédelem valamint a munkahelyi kommunikáció és érdekképviselet mentén – szubjektív és objektív adatforrásokat egymásra vetítve vizsgálódik. „Segítségével a munkavállalókat érintő fókuszált területeken egyedülállóan komplex, hiteles vizsgálat végezhető hatósági kényszer és retorzió nélkül.” - nyilatkozott Héra Gábor szociológus, a projekt szakmai vezetője. A jelzőrendszer itt érhető el.


