BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymást támogatnák a sztrájkolók

Két tűz közé került a hét végén Ferihegyen a Budapest Airport (BA). A sztrájkoló két szakszervezeten kívül több légitársaság is kinyilvánította, hogy még inkább törekedjen az egyezségre, különben jogi lépéseket tesznek. A BA természetesen a sztrájkolókra hárította a felelősséget, azok meg viszont. A vasárnap kora esti tájékoztatás szerint ma 11 órától ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. A BA megerősítette, hogy a sztrájk miatt az utasoknak és a légitársaságoknak okozott károk minden eszközzel történő enyhítésére törekszik. Egyúttal ostoba kampánynak minősítette azt a szakszervezeti állítást, hogy a legfőbb partnere, a Malév tönkretételére törekszik.

A Malév – akárcsak minden érintett légitársaság – veszteségeinek összegzését is végzi a hét elején. Több tízmillió forintról lehet szó, hiszen az eltelt öt napban több mint 40 járatot kellett törölni, és nagyon sok késve indult, ez főleg az átszálló utasokat sújtotta. A légitársaság feje felől nem múlt el a pilóták sztrájkjának a veszélye sem. Fehérváry Géza üzemeltetési vezérigazgató-helyettes több hét végi nyilatkozatban megerősítette: a vállalat kész tárgyalni. A pilótákat tömörítő Hunalpa szakszervezet a cégvezetés hibás lépései miatt akar tiltakozni, bár eddig nyilvánosan nem részletezték, hogy mit kifogásolnak. Néhány hete viszont közvetve tudomásra adták, hogy az ősz elején bejelentett elbocsátások menetét nem tartják elfogadhatónak.

A Malév a tervek szerint pénteken rendkívüli közgyűlést tart. Értesülésünk szerint a veszteségeken kívül főleg a tőkehelyzet rendezése lesz napirenden. A légitársaság a legtöbb szakértő szerint csak akkor maradhat talpon, ha nagyon rövid időn belül újabb készpénzinjekciót kap.

A BA további fontos partnerének, a szintén magyar Wizz Airnek a vezérigazgatója, Váradi József sokkal szókimondóbb volt, mint más légitársaságok nyilatkozói: a cég 56 járatából hármat törölt az elmúlt napokban, de a BA tehetetlensége miatt anyagi kár is érte, s ezért kártérítést fog benyújtani. A négy napja tartó káosz arra utal, hogy a BA menedzsmentje egyáltalán nem ura a helyzetnek, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az utasok érdekeit, illetve azt a tényt, hogy a légitársaságok a repülőtér ügyfelei, és a repülőtérnek szolgáltatási kötelezettsége van feléjük – mondta a vezető.

Tegnap hajnalban újraindította határozatlan idejű gördülősztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vasutasok február óta már öt alkalommal tiltakoztak ekképpen. Fő követelésük, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételéből. Ez 8 milliárd forintot tenne ki. Emellett 10 százalékos bérpótlékot akarnak a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak. Noha a sztrájk először csak az ország keleti részét érintette, Gaskó István, a VDSZSZ elnökének bejelentése alapján tegnap este 6 órától az egész ország területére kiterjesztették a határozatlan idejű vasutassztrájkot. A MÁV-val ma tárgyal ismét a szakszervezet. A VDSZSZ tegnap a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) képviselőivel is egyeztetett arról, hogy miképp lehetne összekapcsolni a reptéri és a vasúti akciót a nyomásgyakorlás erősítése érdekében. MN–KT

A BKV is beszáll a tiltakozó akcióba

A BKV sztrájkbizottsága csütörtökre hirdetett munkabeszüntetést. Törvényt akarnak a városi közlekedés finanszírozásáról, gyorssegélyt és több normatív támogatást szeretnének, valamint azt, hogy a főváros ne növelje a jegyárakat, hanem hozzon létre egy alapot a cég működtetéséhez. Emellett elvárják, hogy a főváros vállalja át a cég tartozásának kamatterheit.

A sztrájkhoz a kötött pályások (troli, metró, villamos, HÉV) szakszervezetei nem csatlakoztak. A BKV sztrájkbizottsága a vasutasokhoz hasonlóan szintén ma tárgyal saját cégvezetésével.

A sztrájkhoz a kötött pályások (troli, metró, villamos, HÉV) szakszervezetei nem csatlakoztak. A BKV sztrájkbizottsága a vasutasokhoz hasonlóan szintén ma tárgyal saját cégvezetésével.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.