BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

HUPX helyett PXE érkezett

Jövő márciustól magyarországi vállalatok is bekapcsolódhatnak a 29 tagú Prágai Energiatőzsde (Energetická burza Praha – PXE) működésébe – jelentette be tegnap Petr Koblic, a börze elnöke. Mint lapunknak elmondta, már tárgyalnak magyarországi erőművekkel is azok áramának értékesítéséről, de megállapodás még nem született. „Hasonlóan nincs még együttműködési megállapodás a szintén áramtőzsde indítására készülő Mavir Zrt.-vel sem. Pedig számos szinergiát használhatnának ki együtt, külön-külön viszont rendkívül költséges a térség kis országainak egy-egy »zöldmezős« tőzsde beindítása” – válaszolt a Világgazdaságnak David Kucera, a PXE főtitkára. Hangsúlyozta, hogy „a PXE sem költi szükségtelenül a pénzt”. A Prágai Energiatőzsde a Mavir minden együttműködési javaslatára nyitott. Úgy tudjuk, a HUPX indításáról szóló anyagot a Mavir jövő év eleji közgyűlésén fogadják el, de a döntés már megszületett. A rendszerirányító tavaly májusában hozta létre leányvállalatát, a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia Piac Zrt.-t e célra.

Halad viszont a PXE: a következő hetekben folytatódnak a lehetséges magyarországi partnerekkel az egyeztetések, például az E.Onnal, a Mollal és az MVM-mel. Az érdeklődés erős, de szerződés még senkivel sem jött létre. Csehország és Szlovákia után azért esett a PXE választása a magyarországi ügyfelek bekapcsolására, mert a térségben e három országnak a legfejlettebb a villamosenergia-piaca, s nem azért, mert itt drágábban lehet eladni az áramot, mint a szomszédos országban. Ugyanakkor nem elég átlátható az itteni piac, ám a tőzsde beindításával azzá válhatna. Akkortól mindenki a képernyőjén kísérhetné figyelemmel az áramárakat (www.pxe.cz, illetve www.pxe.hu).

A PXE vezetőinek a reményei szerint két éven belül a Magyarországon termelt villamos energia fele Prágán keresztül talál gazdára. A tőzsde később tovább terjeszkedne Európában, persze nem nyugatra, ahol e tevékenységet már lefedték. A magyarországi kereskedés határidős ügyletekkel indulna, lesz havi, negyedéves, féléves, éves, sőt hároméves jegyzés is, csúcs- és alapterhelésen egyaránt. A napi piac csak az előbbiek alapjain néhány esztendővel később jöhetne létre. BHL

Játékszabályok a piacon

A kereskedésbe a PXE minden aktív résztvevője és a magyar piacon jelen lévő összes üzletkötő bekapcsolódhat, ha a Mavir klíringtagja szerződik egy klíringbankkal, majd a Prágai Energiatőzsdével is. Utóbbi tavaly júliusban indult, Csehországban az azonnali és a származékos piacon van jelen, ez év májusától a szlovákiai határidős piacon is. Ám úgy tudjuk, hogy a Mavir nem a PXE közleményében említett klíring rendszert használja, hanem mérlegkör szerződéseket köt.

Májustól a regisztráció, az elszámolás és a klíring lehetőségét is nyújtja az olyan üzleteknél, amelyeket a tőzsde résztvevői brókeren keresztül vagy közvetlenül egymás között kötöttek (OTC Clearing).

Májustól a regisztráció, az elszámolás és a klíring lehetőségét is nyújtja az olyan üzleteknél, amelyeket a tőzsde résztvevői brókeren keresztül vagy közvetlenül egymás között kötöttek (OTC Clearing).-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.