Sofőrjeikről faggatják az autógyárak vezéreit
"Önök vezették az autóikat vagy a sofőrjük? Esetleg csak keveset vezettek? Vissza is autóval mennek?" – többek között ezeket a kérdéseket tette fel a GM, a Chrysler és a Ford vezérigazgatójának Richard C. Shelby, a republikánusok panel-vezetőjének a kongresszusi meghallgatás során. Szenátor társa azzal próbálta oldani a hangulatot, hogy tovább kérdezte a vezéreket arról, hol szállnak meg és mit ettek.
A keményvonalasok vezetőjének tartott Shelby szenátor a humorosnak szánt kérdések mellett bírálta a detroiti gyártókat, mondván: minden fontos területen elmaradnak versenytársaik mögött – tudósít a New York Times.
Az autógyártók támogatásával kapcsolatos vita nem korlátozódik a Szenátus két oldalára. A demokraták azt kifogásolják, hogy az autógyártók szakszervezetét hibáztatják a gyárak helyzetéért nem ejtenek szót arról, hogy milyen áldozatokat vállaltak fel eddig. A Fehér Ház a Szenátussal vitázik arról, kinek kéne lépnie.
Előbbi az energia-alapól adna 25 milliárd dolláros támogatást a cégeknek, a Szenátus elnöke, Nancy Pelosi viszont azt mondja: fölöslegesen erőlködnek tovább. A Fehér Ház szóvivője erre úgy reagált: nem sikerült a Szenátussal elfogadtatniuk saját ötletüket, ezért most át akarják hárítani a felelősséget a Fehér Házra.
Eközben a Moody’s elemzője, Mark Zandi a lapnak úgy nyilatkozott: távolról sem lesz elég az a 34 milliárd dolláros támogatást, amit a gyártók most kértek a Kongresszustól. A szakértő szerint a három cégnek legalább 125 milliárd dollárra lenne szüksége és arra számít, hogy további igényeket nyújtanak be tavasszal.


