Széthullóban a cégbirodalom
Feldarabolják Adolf Merckle vállalatbirodalmát a német iparmágnás öngyilkosságát követően. A halálát követő napon befektető cége, a VEM Asset Management sikeresen egyezett meg hitelező bankjaival egy 400 millió eurós gyorssegély utalásáról, amely túlélést biztosít Merckle 40 éve építgetett birodalmának. A megállapodásnak köszönhetően megmenekülhet a 33 milliárd eurós éves forgalmat lebonyolító vállalatcsoport által foglalkoztatott közel 100 ezer dolgozó.
A bankok a forrásért cserébe a gyógyszeripari tevékenységekkel foglalkozó Merckle két cégének – a brit Phoenix Groupnak, valamint az amerikai generikus termékek forgalmazására szakosodott Ratiopharmnak – az eladását szabták feltételül, valamint a VEM igazgatóságából a Merckle család képviselőjének (Adolf legidősebb fiának, Ludwignak) távozását is kérték. A VEM Holdingban maradhat ugyanakkor a HeidelbergCement (korábbi piaci találgatások a cementgyártó eladására számítottak). Adolf Merckle tragédiája egyenes következménye a pénzügyi krízisnek. Németország egyik leggazdagabb iparmágnása az utóbbi fél évben a Volkswagen-részvények emelkedésére spekulált, ez pedig óriási veszteséget okozott a VEM-nek. A drezdai születésű Merckle holttestét hétfőn találták meg otthona közelében, Blaubeuren vasúti sínein. A rendőrségi megállapítás szerint a 74 éves befektető öngyilkosságot követett el. A cég hónapok óta tárgyalt hitelezőivel a gyorssegély utalásáról, amellyel az ötmilliárd euróra becsült tartozásainak törlesztését igyekezett volna mihamarabb megkezdeni. A bankokkal kötött mostani megállapodás értelmében a Merckle család kénytelen megszabadulni a birodalma egyik gyöngyszemétől, a Ratiopharmtól, amelyet 1974-ben alapítottak, és azóta a világ negyedik legnagyobb gyógyszerforgalmazójává nőtte ki magát, olyan neves termékek forgalmazásával, mint amilyen a Paracetamol fájdalomcsillapító.
A VEM 1994-ben hozta létre a Phoenix Groupot, amelynek piaci értékét hatmilliárd euróra becsülik, és amely a harmadik legnagyobb gyógyszerforgalmazó Nagy-Britanniában, éves forgalma 25 milliárd euró, s övé az 500 Rowlands gyógyszertár is.
2005 óta tartozik a vállalatbirodalomhoz a HeidelbergCement, amelyért hatmilliárd eurót fizettek, valamint a szintén gyógyszeripari cég, a brit Hanson, amely 11 milliárd eurójába került a családnak. A HeidelbergCement megsínylette a válságot, egy éve 113 euróba került egy részvénye, de a cég árfolyama az utóbbi napokban 30 euróra süllyedt. GT


